Suzuki SV650 (2023) teszt – Páratlan páros

Egy kis történelem

A Suzuki SV modellek története közel 25 évre nyúlik vissza, ugyanis 1999-ben gurult le a gyártósorról az első példány. Bevált recepten ne változtass – vallja a Suzuki. Egy rövidebb időintervallumot leszámítva – amikor is a Gladius váltotta az SV650-t a 2010-es években – valóban a jól megszokott megnevezéssel, formával találkozhatunk.

Ténylegesen csak annyit változtattak a kétkerekűn a japánok, amennyit a piaci verseny, illetve a környezetvédelmi előírások megköveteltek. A legújabb modellek például már megfelelnek az EURO5 kibocsátási normának. Ennek köszönhetően a teljesítmény néhány lóerővel szerényebb lett ugyan (73 Le jelenleg), de szerencsére a V2-es motor hangja továbbra is gyönyörűen cseng.

Múltidéző külső

Az SV650 külsejét tekintve hű maradt a hagyományokhoz. Tipikus csupaszmotor kinézetével, kör alakú első lámpájával visszarepít minket a múltba. A kétezres évek elejét idéző első fényszóróról (mely sajnos még nem LED-es, ellentétben a hátsó lámpával) ha tovább vándorol a tekintetünk, a térhálós szerkezetű acélvázat csodálhatjuk meg. Ez, a szintén az SV650 védjegyévé vált elem bronz illetve szürke színeket ölt a 2023-as évben. A tesztmotorunk ez előbbi színben pompázott, az összképet pedig a bronz felnik és a sötétkék idomok tették teljessé. E mellett egyébként szürke és fekete színben vásárolhatjuk meg idén az SV-t.

Az egész motor karcsú felépítésű, mely nemcsak az esztétika és az aerodinamizmus miatt fontos, hanem azért is, hogy minden motorosnak biztonságosan leérjen a lába megálláskor. Az ülésmagasság egyébiránt átlagosnak mondható, 785 mm-es. Keskeny továbbá a tank is, mely így mindössze 14,5 liter benzin befogadására alkalmas. Kevésnek tűnhet ez, viszont mivel a fogyasztás 4 liter körül megáll, ezért bőven megtehetünk 300 kilométert egy teli tankkal. 

Az SV esszenciája

Az SV650 a Suzuki alap modellje évek óta. Nincsenek különböző motormódok, nincs benne kismillió elektronika (többek között ennek is köszönheti kedvező árát). Különlegességét tehát nem ezek adják, hanem a benne rejlő erőforrás. Hatalmas pozitív csalódás volt számunkra a 645 köbcentis, V2-es blokk. Ádám cikkét, melyben bővebben ír erről a témáról, ide kattintva érhetitek el.

Kuriózumnak számít tehát a V2, hiszen más márkáknál nem találkozhatunk ilyen erőforrással ebben a “közepes csupaszmotor” kategóriában. Legkedvezőbb tulajdonsága, hogy már a középső fordulatszám-tartomány alatt is nyomatékos. Maximálisan egyébként 64 Nm leadására képes 6800-as percenkénti fordulaton. Nagyjából 3000-től viszont már elkezdődik az igazi élmény – ellentétben például egy soros négyhengeres motorral, ahol viszont inkább 6000 fölött kezdődik az élet. Mivel a tesztmotorunk még bejáratós volt, így óvatosan bántunk vele. Szerencsére nem is volt szükséges igazán magas fordulaton használni a motort, mivel tényleg már alacsony fordulatról is agilis. Nem jelentett problémát előzni, nem kellett sokat gondolkozni ilyen körülmények között sem. 

V2 létére nem panaszkodott az alapjárat közeli fordulatszámnál sem, városban például ötödik – hatodik fokozatban is simán lehetett vele gurulni. Igaz, csodát innen már nem várhatunk el a motortól. Ezek a fentebb említett tulajdonságai a fogyasztást is pozitív irányba befolyásolják természetesen (a gyár által leírt 4,1 liter/100 km-t így bőven reálisnak találtuk). 

Személy szerint picit ugyan bizonytalan voltam eleinte a lassabb tempós manővereknél (egy íven való megfordulás és társai) de amint sikerült megtalálni a stabil gázt, utána már simán ment minden. 

Sokak választása esik az SV650-re első nagymotornak… Nos, véleményem szerint azért egy V2-höz kicsit több rutin szükséges, mint egy sornégyeshez. Hiába van benne kevesebb lóerő mint néhány konkurens márka csupasz motorjában (akár a saját Hornetemben), az alacsony fordulaton is már jelentkező nagy nyomatéknak köszönhetően sokkal erősebbnek tűnhet társainál. A fordulatszám-asszisztens (mely az elindulásoknál nyújt segítséget) és az Easy Start Rendszer megtalálható ugyan benne, de azért ennél a motornál már elengedhetetlen, hogy felelősségteljesen üljünk a nyeregbe.

És ha már a nyeregnél tartunk…

Fontos, hogy ha elindulunk egy hosszabb motorozásra, akár több napos túrára, kényelmesen utazzunk – illetve cuccainkat is magunkkal tudjuk vinni. Nos, az SV650 esetében bőven van lehetőség átalakításra, módosítgatásra. Szerencsére nem kell beérnünk a gyári változattal… ha kíváncsiak vagytok, mi mindent lehet kihozni egy SV650-ből, mindenképp nézzétek meg videónkat, melyben bemutatunk egy “cafe racer” stílusra átalakított, táskákkal is ellátott SV-t.

Az üléspozíció alapvetően kényelmes, hosszabb távon sem fáradtam el a nyeregben. Talán egy picit puhább ülésre lecserélném a gyárit, de a kezek-lábak helyzetére semmilyen panasszal nem tudok élni. Viszonylag széles kormányának köszönhetően az irányítás sem nehézkes, így nem fogunk ebben sem különösebben elfáradni.

785 mm-es ülésmagasságának köszönhetően teli talppal leér egy átlagos motoros mindkét lába a motorról, így a viszonylag nagy, 198 kg-os menetkész tömeget megtartani sem okozott problémát, nőként sem.

A teljesség kedvéért pedig kipróbáltam az utaskodást is. Igaz, hogy a hátsó ülés maga elég széles és nagy, sőt, még ki is látni előre is a vezető sisakja fölött, de azért messze nem olyan kényelmes az “utas-lét”, mint elöl ülni. Kapaszkodót sem találunk ezen a kétkerekűn (hacsak nem számítjuk annak azt a bőr “övet” a hátsó ülés elejénél)… A hátsó rugóstag előfeszítésén állíthatunk a nagyobb komfort és a jobb menettulajdonságok érdekében. Én mindezek ellenére azonban azt javasolnám a lányoknak (illetve minden utasnak), hogy vegyetek egy saját SV-t, hiszen sokkal nagyobb élmény külön motorral menni!

Na de miért is válasszuk pont az SV650-t?

Nem mondható egyszerűnek az SV650 helyzete a motorkerékpárok piacán. Rengeteg márka modelljével kell ugyanis a vevők kegyeiért megküzdenie a csupaszmotorok középső kategóriájában. A teljesség igénye nélkül konkurenciának tekinthetjük többek között a Honda CB650R-t, az új Honda Hornetet, a Kawasaki Z650-t vagy a Yamaha MT07-et. Ezek közül van erősebb, könnyebb, futurisztikusabb, több elektronikával szerelt, viszont néhány dologban szinte verhetetlen az SV. Nem véletlen látunk belőle ilyen nagy számmal, ilyen rég óta az utakon. Megbízhatóságban is a csúcson van (amit évek óta gyártanak, ott már biztosan a legtöbb problémát kiküszöbölték), de alkatrészt találni sem lehet hatalmas kihívás egy ilyen népszerű motorhoz.

Másrészről pedig az ára teszi igazán vonzóvá a Suzuki csupaszmotorját. Mindössze 2 849 000 Ft-ért juthatunk hozzá a 2023-es modellhez. A cikk írásakor mindössze a Kawasaki ára volt ezzel megegyező, a többi vetélytárs mind drágább listaárral szerepelt a világhálón.

Ami viszont valóban különlegessé teszi, az pedig a már fentebb is említett erőforrás. V2-es motorjával egyedülálló a piac ezen csoportjában, hiszen a többi kétkerekű mind soros erőforrást kapott. A négyhengeresek táborát mára pedig csak a Honda CB650R képviseli. Így rögtön adott is a választás azok számára, akik szívéhez a V hengerelrendezésű motorok állnak legközelebb. A teszt alkalmával mi is éppen e miatt szerettük meg ezt a kétkerekűt. 

Összegzés

A Suzuki SV650 megnyerő retro külsejével valamint hangjával biztosan felhívja magára a figyelmet. Semmi flanc, csak ami éppen szükséges: nincs benne mindenféle motor mód, és elektronikából is éppen annyit találunk, amennyi feltétlenül szükséges (ABS). Felhasználó- és pénztárcabarát tulajdonságainak köszönhetően tehát jut is neki egy szép cikkely a kereslet tortájából.

 

Ági

 

Kapcsolódó cikkek

Hírek Motor Nagyvilág Utcán

Még szebbek, praktikusabbak és gazdagabban felszereltek lettek a Forza modellcsalád tagjai 2025-re

Még szebbek, praktikusabbak és gazdagabban felszereltek lettek a Forza modellcsalád tagjai 2025-re • A 2025-ös modellévben bevezetett változtatások célja, hogy még inkább kidomborítsák a prémium színvonalú Forza robogók GT-jellegét • A zászlóshajónak tekinthető Forza 750 egyebek mellett új, nappali menetfénnyel és integrált irányjelzőkkel kiegészített fényszórót kapott • Emellett a Forza 750 használati értékét, időjárás-védelmét és […]

Olvass tovább
Hírek Motor Nagyvilág

A EUROPEAN HARLEY OWNERS GROUPTM RALLY 2025-BEN IS VISSZATÉR, MÉGHOZZÁ HORVÁTORSZÁGBA

A Harley-Davidson® örömmel jelenti be, hogy a European Harley Owners Group (H.O.G.) évente megrendezésre kerülő, hatalmas érdeklődéssel várt 31. Harley Owners Group (H.O.G.) Rally-nak 2025. június 12-15. között a horvátországi Medulin ad otthont. Az Európai H.O.G. Rally minden évben más-más helyszínre költözik, ezzel is erősítve a közösség nemzetköziségét. A rendezvény résztvevői -vagyis a Harley-Davidson egyedülálló […]

Olvass tovább
Motor Női szemmel Teszt

Yamaha XSR900 GP (2024) teszt – Múltidéző GP-motor – Motor&Verda

A 2024-es évre piacra dobták a hangvillások a csupasz XSR900-as idomos, sportmotor változatát, az XSR900 GP-t. 5 398 000 Ft-os listaára majd’ egymillió forinttal drágább, mint a naked modellé – azonban ennek megfelelően a tulajdonságaikban, felszereltségükben is jelentős különbségeket vélhetünk felfedezni. Külső Természetesen a legfeltűnőbb változás a design és az idomok tekintetében érhető tetten. A […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom