
A megrögzött autóverseny fanok épp hogy feleszméltek a 24 órás Le Mans-i verseny vagy a Gumball 3000 izgalmaiból, máris testközelből élvezhették a lóerők dübörgését a Hungaroringen.
Érezted már a talpad alatt azt az enyhe morajlást, amikor körülbelül huszonöt darab, ötszáz lóerős autó egyszerre elindul padlógázon? Kántáltad már egy világbajnok magyar autóversenyző nevét kétszáz másik emberrel egyszerre a lelátón? Ha igen, akkor tökéletesen át fogod érezni miről szól ez a cikk, ha még nem, akkor pedig remélem át tudom neked adni kicsit ezt a hangulatot, és kedvet kapsz ahhoz, hogy legközelebb Te is személyesen kilátogass egy ilyen hétvégére.
De mi is az a GT Open? A legnagyobb európai múlttal rendelkező GT (Grand Touring) sorozat, vagyis egy nagy-túra stílusú autóverseny-sorozat, melyet 2006-ban Spanyolországban alapított a GT Sport Organización. Azóta a sorozat folyamatosan bővül és egyre komolyabb sikereket ér el. Az International GT Open immár a 18. szezonját futja; minden hétvégén két 60 perces futamot rendeznek három kategóriában. A GT mezőny FIA GT3 specifikus autókból tevődik össze, amelyeket sorozatgyártású közúti autókból módosítottak, vannak köztük Aston Martinok, Audik, Ferrarik, Lamborghinik, McLarenek, Mercedesek és Porschék is.
A hungaroringi rendezvény különlegessége, hogy a tavalyi módosításoknak köszönhetően a teljesen új formában bemutatkozó TCR World Tour is ide látogatott, így Michelisz Norbinak is szurkolhattak a jelenlévők, alábbi cikkünkben a vasárnapi napot fejtjük ki nektek bővebben.
A kétnapos versenyen négy kategória és megannyi ismerős versenyző képviseltette magát, a GT és a TCR királykategóriája mellett a Clio Cup, az Euroformula Open és a Formula Regional autói is ellátogattak hozzánk. Az Euroformula széria különlegessége, hogy a mezőny jellemzően nagyon fiatal versenyzőkből tevődik össze, tulajdonképpen egy ugródeszka a jövő ígéretes tehetségeinek, ebben a kategóriában kezdett például Juki Cunoda is, akinek neve sokak számára a Forma-1-ből lehet ismerős, de magyar versenyzőt is felfedezhetünk a formaautós mezőnyben, Berta Benjámint, aki a Team Motopark csapatához csatlakozott erre a versenyre.
A Formula Regional mezőnyében 30 versenyző képviseltette magát, köztük is egy magyar tehetséggel, a 18 éves Révész Leventével az Arden Motorsport színeiben, ahova 2023-ban igazolt, és a Hungaroringre viszonylag kevés pályaismerettel érkezett. A magyarok sorozata azonban itt még nem ér véget, hiszen a Clio Cup-ban részt vett Lantos Szabolcs, valamint Tim Gábor, aki komoly monzai balesetét követően állt rajthoz.
Lehet elsőre nem is gondolnál bele, hogy egy ilyen versenyhétvége nem szombattal, de még csak nem is péntekkel kezdődik, hanem bizony a résztvevők már csütörtök reggel privát és kollektív tesztekkel kezdenek, hogy megfelelően felkészülhessenek az éles futamokra. Előfordul, hogy egy-egy versenyző úgy érkezik meg a helyszínre, hogy alig van ismerete az aktuális versenypályáról, így volt ezzel a fentebb említett Révész Levente is. Ilyen esetekben nagyon kevés a rendelkezésre álló idő a pályát betanulni, teljes embert és maximális koncentrációt igényel a feladat. Az pedig már csak természetes, hogy egy pálya betanulása véget nem érő tanulási folyamat, ebben hatalmas segítség lehet például a szimulátoron történő gyakorlás, ahol ugyan fizikai visszajelzéseket nem kap a versenyző, de mind az ideális ívek, a féktávok és kigyorsítási pontok betanulására, mind a szem-kéz koordináció javítására tökéletes módszer.
Az Euroformula mezőnyének csütörtöki tesztjét egy gyalogos pályabejárás zárta, amelynek során a pilóták még részletesebben elemezhették a pályát kanyarról kanyarra haladva, hogy tökéletesíthessék a köridőiket.
Persze pénteken sem volt csendes a pálya, hiszen ekkor már a Clio Cup, a GT Open és a TCR autói is koptatták az aszfaltot, hogy a szombat reggeli időmérőkre már mindenki teljesen felkészülten hajthasson át a boxkijárat zöld lámpáján.
Szombaton tehát kezdetét vették a kvalifikációk, valamint az ebédszünetet követően az összes kategóriának lezajlott az első versenye is.
Kis stábunk vasárnap reggel érkezett meg a Hungaroringre, ahol egyből egy meghívásos sajtóeseménnyel kezdtünk, ahol Marcello Lotti, a Kumho TCR World Tour promóterének és Fabio Ravaioli, a World Sporting Consulting Group kommunikációs igazgatójának vendégszeretét élvezhettük egy kávészünet erejéig a TCR Europe paddockjában. Beszélgettünk a TCR jelenlegi és jövőbeli helyzetéről, és megtekinthettük a széria új Hyundai versenyautóit is. A sajtótájékoztató részleteiről egy későbbi cikkünkben olvashattok majd.
Később becsatlakoztunk a versenycsíkon történő eseményekbe is, pont elcsíptük a TCR rajtját, ahol a rajtrácson legeltethettük a szemünket a jól ismert pilóták autóin. Olyan jó látni, hogy a versenyző is ember, ahogy Tom Coronel épp jókedvűen pózol egy energiaszelet reklámfotójának, ilyenkor nem csak a tökéletes végeredményt látjuk, hanem a kis csetlős-botlós, belenevetős folyamatot is. Miközben az autók lassan felsorakoztak rajthelyeikre, Ági elcsípte egy köszönésre a fal mellett éppen az üdítőjét szürcsőlő Rob Huffot is, akivel évek óta barátságot ápolnak.
Természetes, hogy a hatodik rajtkockán álló Michelisz Norbit övezte a legnagyobb népszerűség, alig lehetett akár csak egy fotó erejéig is a közelébe férkőzni, de így van ez jól, hiszen nemzetünk autósport büszksége ő.
Noha cikkünk nem kifejezetten a hétvége eredményeire fókuszál, de nem mehetünk el szó nélkül a TCR második futamának történései mellett. A rajtot követően az első kanyarban Michelisz Norbi legnagyobb balszerencséjére a domino- elv érvényesült, ugyanis a pole- pozícióból rajtoló Dusan Borkovic autóját hátulról meglökte Santiago Urrutia, pont úgy forgatva ki azt, hogy a belső íven autózó Michelisz útjába került. Az ütközés után Norbi bal hátsó defekttel tért vissza a boxutcába, ahonnan kisebb szerelést követően visszacsatlakozott a Safety Car mögött autózó mezőnyhöz, ám sajnos futómű gondok miatt nem tudta sokáig folytatni a versenyt, igy ez az ütközés mindkét versenyzőnek, és a 18. helyről induló Losonczy Leventének is a futam végét jelentette. Urrutia boxáthajtásos büntetést kapott Borko meglökéséért.
Különleges vasárnap volt ez a pályán, hiszen nem csak autóversenynek, de egy esküvőnek is a tanúi (egyesek szó szerint is) lehettünk, hiszen a Hungaroring két dolgozója, Roland és Noémi a rajtrácson mondták ki a boldogító igent, akik természetesen itt ismerkedtek meg, így dukált egy valódi „pályaesküvő”.
A meghatódástól könnyes szemek után hirtelen vissza is huppantunk a benzingőzbe, hiszen Rolandék ceremóniáját követően nem sokkal el is indultak a GT3 szériás autók formációs körükre, hogy aztán repülőrajtot vehessenek a rajtvonalon, és kezdetét vegye a nagy-túra autók hatvan perces versenye.
Ezen a versenyen be is igazolódott az az igazság, hogy egy versenynek akkor van vége, amikor véget ér, hiszen fordulatokkal teletűzdelt egy órát láthatott a nézőközönség, ahol még az utolsó kör utolsó kanyarjában is volt pozíciócsere. A nyugodt, rendezett rajtot követően az Audi R8 LMS volánja mögött Christopher Haase magabiztosan vezette a versenyt, egészen a tizedik körig, amikoris már csak 1,2 másodperc előnye volt a mögötte haladó Schillerrel (Mercedes AMG GT3 – AlManar Racing) szemben, aki nemsokkal ezután meg is előzte, a McLaren 720S-el autózó Faggal együtt. Itt már gyanakodni lehetett valamilyen műszaki problémára. A bokszkiállások a 14. körtől kezdődtek meg, a hatodik helyre visszaesve Haase a 18. körben állt ki, pilótatársa még az autóhoz sietett a sofőrcsere reményében, de a csapat a versenyét folytatni már nem tudta váltóhiba miatt.
Az utolsó körökben a figyelem a második helyért vívott harcra irányult Nicola Marinangeli Ferrari 488-asa, Maximillian Paul Lamborghini Huracanja, valamint Marcos Siebert és Al Zubair Mercedesei között. A legnagyobb meglepetés azonban az utolsó körben érkezett, amikor csupán pár kanyarra a leintéstől, az addig vezető De Haan McLarenjét kilökte Marinangeli a sikán levágása közben. A kicsúszás miatt az Optimum Motorsport versenyzőjét a teljes boly megelőzte. Marinangelit azonban azonnal utolérte az instant karma, hiszen az utolsó kanyarban Max egy kecses mozdulatta lökte ki Ferrariját, így megszerezve az Oregon Team Lamborghinijének a győzelmet.
Mindent egybevéve egy igen mozgalmas és izgalmas versenyhétvégét zárt a Clio Cup futama Mogyoródon, de innentől beszéljenek helyettünk a képek valamint a beágyazott videó, amit mindenképp maximum hangerőn nézz végig!
További képekért kattints IDE!
Eredmények a vasárnapi futamokon:
Euroformula Open
Race 2
- Bryce Aron – Team Motopark
2. Josh Mason – Crypto Tower Racing Team
3. Juju Noda – Noda Racing
7. Berta Benjámin – Team Motopark
Race 3
- Josh Mason – Crypto Tower Racing Team
2. Jakob Bergmeister – Team Motopark
3. Noel Leon – Team Motopark
6. Berta Benjámin – Team Motopark
Formula Regional overall
- Martinius Stenshorne – R-Ace GP
2. Andrea Kimi Antonelli – Prema Racing
3. Kas Haverkort – Van Amersfoort Racing
15. Révész Levente – Arden Motorsport
Clio Cup Series
Race 2
- Gabriele Torelli – Rangoni Corse
2. David Pouget – GPA Racing
3. Tomas Pekar – Carpek Racing
7. Tim Gábor – GM Sport
16. Lantos Szabolcs – Carpek Racing
TCR EU/ World Tour
Race 2
- Ted Björk – Cyan Racing Lynk & Co
2. Rob Huff – Audi Sport Team Comtoyou
3. Frédéric Vervisch – Audi Sport Team Comtoyou
International GT Open
Race 2
- Maximillian Paul/ Pierre Louis Chovet – Oregon Team
2. Diego Menchaca/ Marcos Siebert – Team Motopark
3. Al Faisar Al Zubair/ Fabian Schiller – AlManar Racing by GetSpeed