Új DS 7: a kifinomultság útján

A DS Automobiles legelső, teljes egészében saját fejlesztése, a DS 7 CROSSBACK 2017-ben debütált, új, avantgárd életérzést sugározva. A DS 7 CROSSBACK egyedülálló belső dizájnjának, kivételes kifinomultságának és technológiai megoldásainak köszönhető népszerűsége megnyitotta az utat azon fejlesztések számára, amelyek a most bemutatott Új DS 7-ben öltöttek formát.

Az Új DS 7 külső megjelenése mind a front-, mind pedig a hátsó részen jelentős fejlődésen ment keresztül. Eleganciájának megőrzése mellett az Új DS 7 kontrasztos és strukturált vonalainak köszönhetően erőteljes dinamizmust sugároz.

A karakterisztikus világítás még kifejezőbb tekintetet kölcsönöz az új modellnek. A kifinomult DS PIXEL LED VISION 3.0 fényszórók és a DS LIGHT VEIL nappali menetvilágítás harmonikus kombinációja az haut-couture szellemében készült.

A DS WINGS és a hűtőrács szélesebb lett, az első lökhárító alsó részét pedig újratervezték.

A szintén újratervezett, keskenyebb hátsó LED fényszórók örvényszerűen pikkelyezett mintázatukkal és sötét metálos fényükkel kihangsúlyozzák a DS 7 egyedülálló külsejét. A hátsó csomagtérajtó erőteljesebb vonalakat kapott, miközben a „CROSSBACK” feliratot felváltó „DS AUTOMOBILES” márkajelzést vizuálisan hangsúlyozták az Új DS 7 modellen.

A kerekek szintén nagy szerepet játszanak a DS 7 karakteres megjelenésében. A speciális betétekkel ellátott, 19 hüvelykes új EDIMBOURG és SILVERSTONE keréktárcsák optimális aerodinamikai hatékonyságot biztosítanak, stílusos kialakításuk pedig optikailag növeli az átmérőjüket. Az új, 21 hüvelykes BROOKLYN keréktárcsák szofisztikált kialakítása exkluzív megjelenést kölcsönöz az Új DS 7 E-TENSE 4X4 360-nak.

Az új modellen fényes fekete ablakkeretek és tetősínek fokozzák a sziluett dinamizmusát.

A francia mesterek műhelytitkainak legjava a szép anyagok szerelmesei számára

A legnagyobb párizsi divatházak mintájára a DS Automobiles is különös gonddal választja ki és dolgozza fel az alapanyagokat. Az Új DS 7 belső tereinek megalkotásakor különböző univerzumokat álmodtak meg a tervezők, hogy minden utazáshoz egyedi hangulatot teremtsenek.

A kifinomultság legmagasabb szintjén az Új DS 7 OPERA áll, melynek Nappabőr borítása fekete és szürke színben érhető el. A nagy felületeken alkalmazott, a bőr legnemesebb részét felhasználó kárpit természetes tapintást és kifinomultságot kölcsönöz a belső térnek.

A Nappabőrből készített, ráncolt hatású dekorborítás megjelenik a műszerfalon és az ajtópárnákon is. Varrás és toldás nélküli felülete megőrzi a természetes bőr tapintását és látványát. A bőrkárpitot egy dombornyomat gazdagítja, melynek vonalai a DS LIGHT VEIL formáit idézik.

A legapróbb részletekre is kiterjedő figyelem tetten érhető az új fehér és zafír színű gyöngyszemöltéses díszvarráson, a teljes bőrrel bevont kormánykerék közepét borító feszített Nappabőrön, és a DS Automobiles ikonikus „Clous de Paris” gilosált felületmintázatán át az immár szürke színösszeállításban elérhető óraszíj mintázatáig, a belső tér minden elemében.

A kifinomultság jellemzi a RIVOLI fekete színvilágú belső tereit is, a steppelt gyémántmintás bőrüléseinek kárpitja szemcsésebb hatású.

A PERFORMANCE LINE belső terek még mélyebb fekete színben hódítanak, mikroszálas puha Alcantara® textillel borítva, a dinamikus hatást erősítő aranyszínű és vörös részletekkel fűszerezve.

A BASTILLE felszereltségű beltér jellegzetes vonásait a speciális felületkezelésű DS vászon és a halpikkelyek inspirálta fekete szemcsés kárpit adja.

Mindegyik belső tér hangulatát a személyre szabott világítás teszi még harmonikusabbá, melyet a „Clous de Paris” mintázata ihletett.

Nagy teljesítményű benzin / elektromos hibridek és multiEnergia erőforrások

A DS Automobiles már két egymást követő évben is elnyerte a legalacsonyabb CO2 kibocsátással rendelkező európai autómárka címet, emellett a Formula E többszörös díjazottja. Az Új DS 7 modellt többféle típusú hajtáslánccal kínálja, melyek közül kiemelkedik a tölthető hibridek széles választéka háromféle teljesítménnyel: 225, 300, illetve 360 lóerővel.

Az Új DS 7 E-TENSE 225 egy PureTech 180 típusú benzinmotor és egy 110 lóerős villanymotor együttese, melyekről egy nyolcfokozatú, automata váltó viszi át a nyomatékot a kétkerék-meghajtáshoz.

Az Új DS 7 E-TENSE 4×4 300 és az Új DS 7 E-TENSE 4×4 360 négykerék-meghajtású modellek pedig már PureTech 200-as benzinmotorral, valamint az első, illetve hátsó tengelyekhez külön-külön kapcsolt 110, illetve 112 lóerős villanymotorral vannak felszerelve. A 360-as változat különleges vezérlést kapott, melyet a DS PERFORMANCE valósított meg.

Az új, 14,2 kWh-ás akkumulátor akár a 65 km-es hatótávolságot is eléri WLTP zéró kibocsátású vegyes üzemben, és akár 81 km-t városi üzemben. A töltési idő nagyjából két óra egy 7,4 kW-os töltőre kapcsolva.

A kínálatot bővíti még ezenkívül egy BlueHDi 130 típusú dízelmotor. Európán kívül pedig a 130, 215 és 225 lóerős PureTech benzinmotorok is kaphatók.

Az Új DS 7 kategóriájának leghatékonyabb modelljei közé tartozik, többek között a jól korlátozott tömegének köszönhetően.

A technológia a lelke az Új DS 7 teljes kínálatának

A DS IRIS SYSTEM technológiát is magában foglaló információs és szórakoztató rendszer egyike a DS 7 legnagyobb újításainak. Ez a megoldás egy alapjaiban újragondolt, teljesen személyre szabható, reaktív, rugalmas és természetes hangfelismerő rendszerrel támogatott kezelőfelülettel jelentkezik. Az újratervezett, nagyfelbontású 12”-es érintőképernyő címkézett menürendszert kínál, amelyből egyetlen mozdulattal elérhető minden funkció: online navigáció, légkondicionálás, digitális audio eszközök, és valamennyi, vezetéssel kapcsolatos információ. A könnyen kezelhető kijelző lehetővé teszi ezen felül az új, nagyfelbontású első és hátsó kamerák képének megjelenítését, vagy a Wi-Fi-n keresztül a Mirror Screen funkcióhoz való hozzáférést is.

A modulokba rendezhető, és személyre szabható oldalakat megjelenítő 12 hüvelykes képernyő grafikája is megújult, megkönnyítve ezzel az olyan lényeges információk megjelenítését, mint a tölthető hibridek energiaáramlása.

A szegmensben egyedülálló technológiák

Az Új DS 7 a kényelem és kiegyensúlyozottság biztosítása érdekében olyan technológiákat is kínál, mint a DS ACTIVE SCAN SUSPENSION és a DS NIGHT VISION.

A DS ACTIVE SCAN SUSPENSION egy, a kategóriájában egyedülálló, vezérelt felfüggesztési rendszer, amelyet az elülső kamera irányít. Minden kerék felfüggesztését egyedileg, az úttest felületének függvényében igazítja.

A DS NIGHT VISION infravörös kamerája pedig az úttestet és a széleit pásztázza a biciklisek, gyalogosok és állatok érzékelése céljából 100 méteres hatótávolságon belül. Az autóvezető számára az új, nagyfelbontású kijelzőn jelenik meg az információ, melyet veszély esetén egy külön hangjelzés kísér.

A biztonságot a DS DRIVER ATTENTION MONITORING éberség-felügyelő rendszer és a 2-es szintű, félig automatikus vezetés segítő rendszer, a DS DRIVE ASSIST teljesíti ki.

A DS DRIVER ATTENTION MONITORING a vezető éberségét elemzi két kamera segítségével. Az első az autó mozgását, a második pedig a vezető szemmozgását, az arc irányát, valamint a szemhéjak rebbenését – azaz az álmosság jeleit figyeli és elemzi… Ez a szegmensben egyedülálló technológiának számít.

A DS DRIVE ASSIST vezetést segítő rendszer szintén a DS 7 tartozéka. Adaptív sebességvezérlőjével képes az autóvezető beavatkozása nélküli leállításra és indításra, vezetőt segítő rendszerével pedig megkönnyíti az autó úthoz viszonyított pozíciójának megtartását.

A FRANCIAORSZÁGBAN TERVEZETT MODELL HAMAROSAN PIACRA KERÜL

Az Új DS 7 egy világpiacra tervezett modell, amelyet a Kínán kívüli összes piacra a franciaországi Mulhouse-ban gyártanak. A kínai piacra szánt modellek a shenzen-i gyárból kerülnek ki. Az autó ősztől lesz rendelhető, és az első modellek 2022 októberétől kerülnek a DS STORE üzletekbe.

A rendeléseket és a házhozszállítást anélkül intézheti, hogy kimozdulna otthonából, köszönhetően az online vásárlói felületnek (piactól függően) és a DS DELIVERY VALET logisztikai láncnak, amely a megrendelő által kijelölt címre szállítja az Új DS 7 modellt.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Utcán Verdák

Még markánsabb karakter, még gazdagabb technológiai tartalom: megújul a Hyundai i30

• Az új Hyundai i30 látványos formai módosításokkal, valamint aktualizált kapcsolódási és biztonsági funkciókkal lép színre • A különböző karosszéria-változatokban és felszereltségi szinteken kínált modell a legváltozatosabb ügyféligények kielégítésére született • Praktikus és kényelmi szolgáltatások széles körét kínálja A Hyundai Motor bemutatja a formai és technológiai módosításokkal aktualizált, megújult i30-as modellcsaládot. A ferdehátú, fastback és […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Verdák

Minden téren rekord: UNIX-AMTS 2024!

Március 24-én, vasárnap este zárta be kapuit hazánk legnagyobb autós-motoros showja, az UNIX-AMTS 2024. A rendezvény történetének eddigi legnagyobb, rekordméretű kiállításával, rengeteg programmal és újítással tért vissza a Hungexpo falai közé – és persze azon is túlra. Hivatalosan számolva az idei volt a rendezvény 18. felvonása, és joggal jelenthetjük ki, hogy az AMTS valóban a […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

Az ISUZU bemutatja az első elektromos D-MAX pickupot

Az ISUZU Motors Limited bemutatja a vállalat első elektromos járművét (a továbbiakban: BEV), a D-MAX egytonnás pickup teherautót. A modell első nyilvános bemutatására a 45. Bangkok International Motor Show-n kerül sor, amelyet március 27. és április 7. között tartanak Thaiföldön. A D-MAX BEV-t úgy fejlesztették ki, hogy kielégítse a haszon- és személygépjárművekkel szemben támasztott változatos […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom