A Lexus LBX megkapta első Év Autója díját

Alig néhány hónap elég volt a legújabb, legkisebb Lexus modell számára, hogy megkezdje a hódítást. A 2023 nyarán leleplezett, majd az európai piacokon az ősz során bevezetett Lexus LBX városi szabadidőjármű nem csak a japán márka életében számít előzmények nélküli újdonságnak, de a prémium városi crossoverek szegmensében is üdítően friss koncepcióként jelent meg az Európában kizárólag öntöltő hibrid hajtáslánccal forgalmazott modell.

Hogy ez nem puszta reklámszlogen, arról tanúskodik, hogy a piacra berobbanó modell máris elnyerte első komoly nemzetközi szakmai sikerét, amint abszolút győzelmet aratott a brit What Car? magazin 2024-es Év Autója szavazásán. Az egyik legnagyobb múlttal rendelkező európai autós szakmai díjról van szó, amelyet 1978-ban alapítottak. Az azóta eltelt negyvenhat év során túlnyomórészt európai, és elsősorban tömegpiaci modellek bizonyultak méltónak a kitüntetésre. Az LBX mindössze a harmadik japán, és az első Lexus típus, amit a rangos kiadvány szerkesztői az év legfontosabb újdonságának kiáltanak ki – ráadásul az első olyan modell a díj történetében, amely full hibrid hajtáslánccal érte el ezt az eredményt.

A zsűri ítéletében kulcsszerepet játszott a 100 kW-ra (136 LE) növelt teljesítményű, másfél literes full hibrid hajtáslánc kiemelkedően kifinomult és takarékos működése. Legalább ilyen súllyal nyomott latban a nagyobb prémiumjárműveket idéző kidolgozás és vezethetőség is, valamint a kifejezetten megfizethető árképzés. Az utóbbi a Lexus hagyományai szerint várhatóan kiváló értéktartással együtt nem csak kényeztető, de rendkívül észszerű ajánlattá is teszi az LBX-et a városi szabadidőjárművek egyre népesebb családján belül.

Éppen ezen erényeinek köszönhetően szavazták meg egyébként a Lexus LBX-et az év legjobb városi szabadidőjárművének. Ezzel a kategóriagyőzelemmel került be aztán a szavazás döntőjébe, ahol tizenhat másik újdonsággal szemben bizonyította, hogy 2024-ben összességében nincs nála jobb ajánlat az európai újautópiacon. A végső győzelemre egyébként a konszerntárs Toyota Corolla is esélyes volt. A Corolla kivételes sokszínűségét jelzi, hogy egyedülálló módon két kategóriában is győzelmet aratott: a ferdehátú modellváltozatot az Év Legjobb Családi Autójának, míg a Touring Sports kivitelt az Év Kombijának választották meg, mindkettőt a gazdaságos, 1,8 literes hibrid konfigurációval.

Miközben a Lexus LBX abszolút elsősége rég várt újdonság, senki nem lepődött meg azon, hogy a Lexus sorban hetedik (!) alkalommal nyerte el az Év Legmegbízhatóbb Márkája címet. Az idevágó rangsort valójában már tavaly ősszel ismertette a What Car? szerkesztősége, hivatalosan azonban csak most vette át a kitüntetést az autógyártó.

Kapcsolódó cikkek

Teszt Verdák

Mindentudás egyeteme – Nissan X-Trail N-Trek e-Power e-4orce teszt

A Qashqai mellett az X-Trail a legfontosabb modellje a Nissannak. 25. éve gyártják a japánok, jelenleg a negyedik generáció faceliftjénél járunk. A ráncfelvarrás előtti verziót a Motor&Verda női kontingense tesztelte. Most nekem jutott a feladat, hogy bemutassam Nektek az Európában kapható legnagyobb Nissan terepjárót. Nem csak nevében terepjáró az X-Trail, valahol félúton van a SUV-ok […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról

300 sportbírót képeztek ki a Balaton Park Circuiten a magyar MotoGP futamra

Május második hétvégéjén, 300 fő részvételével lezárult a Balaton Park Circuiten rendezett tanfolyam a gyorsasági motoros sportbírók számára. Ezzel a szervezők újabb fontos lépést tettek annak érdekében, hogy sikeresen vendégül láthassák a világ legnagyobb, Magyarországra három évtized után visszatérő versenysorozatait, azaz a MotoGP és a World Superbike világbajnokságok futamait. Az eddigi ismereteiket többek között a […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág

A Lexus, ami 50 millió dollárt ért, és végül 2500-ért adták el

Az autóiparban és azon kívül úgy születnek az ígéretes, innovatív fejlesztések, mint gombák eső után – és többségük ugyanilyen észrevétlen el is tűnik anélkül, hogy eljutna a sorozatgyártásig. Ez lett a sorsa a világ legfejlettebb futómű-technológiájának is, amely – nem meglepő – egy Lexus LS fedélzetén debütált bő 20 éve… A Bose név hallatán legtöbbünknek […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom