Mazda Takuminuri prémium metál színei erős kontrasztot teremtenek a fény és az árnyék között, valamint elegáns, nagy sűrűségű fényezést nyújtanak. Tradicionálisan egy ilyen megjelenés csak kézzel festett koncepcióautókkal volt megvalósítható. A Takuminuri technológia több mint egy évtizedes folyamatos fejlesztésével a Mazda létrehozta ugyanezt a felületet sorozatgyártású járművein is.
Minden Takuminuri szín háromrétegű festékszerkezetet használ, amely egy fényvisszaverő rétegből, egy áttetsző festékrétegből és egy átlátszó bevonatból áll. A fényvisszaverő réteg kivételesen vékony, nagy fényerejű alumíniumpelyheket tartalmaz, és nagyon pontosan kell felhordani az egyenletes bevonat érdekében. A száradási folyamat során ennek a rétegnek a vastagsága hozzávetőleg 2,5 mikronra zsugorodik, ami a legtöbb fényvisszaverő réteg vastagságának körülbelül egynegyede. Ennek hatására az alumíniumpelyhek egyenletesen szóródnak szét, szabályos távolságokra egymástól, mintha a réteget kézzel festette volna egy képzett kézműves. Ez a nagy sűrűségű felület a fény hatására még ragyogóbbá, még csillogóbbá válik, ami hamisítatlan metál fényt eredményez.
A Mazda az első Takuminuri színét, a Soul Redet 2013-ban mutatta be a Mazda6 modellel. Jelenleg a Mazda négy Takuminuri színt kínál, ezek a Machine Gray, a Soul Red Crystal, a Rhodium White és Artisan Red.
A japán Takuminuri kifejezés a takumi = mesterember és a nuri = festék szavakból áll.
Az ikonikus Mazda-piros
A piros színt gyakran a sportautókkal azonosítják, hiszen a sebességet és az izgalmat szimbolizálja. Ezzel szemben a középkategóriás és SUV szegmensekben a semleges színek dominálnak. Európa-szerte, átlagosan a forgalomba helyezett járművek 8-10%-át teszik ki a piros autók, de a Mazda esetében például az SMG régióban ez a szín olyannyira népszerű, hogy az elmúlt 10 évben ügyfeleink átlagosan 33%-a választotta, ami egyértelműen tükrözi a márka piros szín iránti rajongását.
A Mazda az évek során már több mint 100 piros színárnyalatot vonultatott fel, amelyek mindegyike a márka szenvedélyét szimbolizálja. Ezek közül kiemelkedik az RX-7 Sunrise Red színe, a 323 és a 626 Burgundy Ice Metallic fénye, valamint az MX-5 Classic Red árnyalata. Ezek a színek óriási népszerűségnek örvendenek a Mazda-rajongók körében világszerte.
A Mazda Soul Red Crystal, akárcsak az össze többi Takuminuri szín, egyedülálló, háromrétegű festési eljárással készül. Ezzel a módszerrel olyan élénk piros szín állítható elő, amely nélkülözi a narancssárga, illetve kék pigmenteket, és összhangban áll a Mazda Kodo formatervezési filozófiájával, amely a mozgás érzetét keltve érzelmeket vált ki.
A Mazda Selected Markets Group tagjai ábécé sorrendben: Albánia, Bosznia és Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Ciprus, Csehország, Görögország, Magyarország, Írország, Koszovó, Málta, Moldova, Montenegró, Észak-Macedónia, Portugália, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Törökország és Törökország.
A vadonatúj Melting Copper
A Mazda színpalettája dinamikus, mégis következetes, míg a trendekkel együtt fejlődik, a klasszikus árnyalatokat is megtartja. A hosszantartó autóipari fejlesztési ciklusok lehetővé teszik, hogy a Mazda európai formatervező központja előre jelezze és alkalmazza az új modellekhez tartozó, várható trendeket. Ősi anyagokhoz visszanyúlva, a Mazda olyan fémekből merít ihletet, mint a bronz és a réz, hiszen fémes csillogásuk az autótervezésben is jól felhasználható. A CX-80 SUV-vel a Mazda 2024-ben bemutatja a Melting Copper színt, amelyet a réz olvadáspontja inspirált, és amelyet finom fémszemcsékkel, a mélység fokozására fekete pigmenttel, valamint vörös és sárga pigmentek keverékével hoztak létre, a gazdagabb rézvörös szín elérése érdekében.
Kék jövő
A Mazda jövője olyan ragyogó és kifejező lesz, mint a színek, melyeket megalkot. A márka elkötelezettségét az innováció és a formatervezési tökéletesség iránt jól példázza az indigó árnyalatainak átültetése, és autószínként való használata.
A textíliák indigóval történő festése a világ számos régiójában hagyomány – Japán tradicionális farmergyártása Hirosima és Okayama prefektúrákból ered. Az indigóval való festés mestersége ma is él Japánban, és Aizome-nak nevezik, mindez pedig tökéletesen egybevág a Mazda Crafted in Japan márkaüzenetével.
Ahhoz, hogy ezeket az indigó árnyalatokat egyedi járműszínné alakíthassák át, a Mazda tervezői számtalan metálfény-mintát hoztak létre a háromrétegű Takuminuri festési eljárással. Egy sor fényezett fémlemez közül válogathattak, mígnem végül egy gyönyörűen mély árnyalat került kiválasztásra, amely kék csillogást eredményez, és a festett szövet természetes árnyalataira emlékeztető, felhőfényes hatást tükrözi.
Lehetséges, hogy ezt a kék színárnyalatot néhány év múlva egy új Mazda-modellen is láthatjuk majd.