Honda REBEL CMX1100 2023.

Áttekintés

Az A2-es jogosítvánnyal is vezethető, kéthengeres CMX500 Rebel 2017-ben robbant be a piacra, sikerrel ötvözve a klasszikus custom motorkerékpárok és az újkori gépek stílusát, valamint műszaki megoldásait. Ez a modell több, mint egyszerű közlekedési eszköz: sokkal inkább egy életérzés, az önkifejezés ámulatba ejtő, különleges formája.

Kortárs dizájnelemekkel egyedivé varázsolt, időtlen, bobberes megjelenésével azonnal ujjai köré csavarta a bukósisakos közönséget. Erről tanúskodik, hogy 2019-ben a Rebel már harmadik volt a legnépszerűbb európai custom motorok rangsorában. Térhódításához a könnyű kezelhetőség és a legmagasabb szintű ergonómia egyaránt hozzájárult, közönségkedvenccé azonban kétségtelenül azért vált, mert tökéletes alapként szolgál a custom motorok építőinek, illetve azok számára, akik szeretnék megvalósítani kétkeréken szőtt álmaikat, elképzeléseiket.

Nos, 2021-ben a Rebel, azaz a lázadó szó már nem egy modellre utal, hanem kettőre, a CMX500 Rebel mellé ugyanis megérkezett a lélegzetelállító CMX1100 Rebel. Éppoly karakteres, akárcsak társa, de nagyobb csúcsteljesítmény és gazdagabb felszereltség jellemzi, így motorosok még szélesebb tábora találhat eszményi társra a CMX-ben.

A fentiekkel felfegyverkezve a CMX1100 Rebel mást kínál a motorosok széles körének, akik valami extrát és egy kicsit mást keresnek. Technikailag ugyan változatlan formában, de esztétikailag megújult, hiszen egy vadonatúj fényezéssel kerül a 2022 modell a hazai márkakereskedésekbe és bevezetésre kerül a CMX1100T Rebel, amely egy kifejezetten a hosszabb túrázásra szánt változat, készen állva az utak hívására.

Áttekintés/2

A CMX1100 Rebelnek tulajdonképpen két személyisége van. Egyikhez a kényelmes, pihentető cirkálás, másikhoz az izgalmakkal teli kanyarvadászat áll közel. Hogy melyik arcát mutatja, csak a pilótán múlik – egy Rebel mindig igazodik az aktuális hangulathoz. Simulékony mivoltának és visszafogott méretének, illetve tömegének köszönhetően tökéletes a kisebb motorról „átülők” számára és mivel roppant fejlett vázra, futóműre, valamint fékrendszerre épül, így a tapasztalt motorosoknak is mindent megad, ami az átütő élményhez szükséges.

Legyen szó bármelyik típusról, a – CRF1100L Africa Twinből érkező – karakteres, bivalyerős sorkettest alighanem imádni fogják. Az 1084 cm3 garancia a tengernyi nyomatékra és a jellegzetes, tekintélyt parancsoló kipufogóhangra. Hogy az élmény mindig pozitív legyen, számos vezetéstámogató eszköz óvja az utasok testi épségét. Ilyen például az elektronikus gázmarkolathoz társított, háromállású üzemmódkapcsoló, ami nemcsak a teljesítményleadás jellegét, a motorfék mértékét, valamint az egykerekezés- és a kipörgésgátló működését szabályozza, hanem a dupla kuplungos automatikus váltó (DCT) kapcsolásainak időzítését is az aktuális viszonyokhoz igazítja. A sebességrögzítő természetesen szériatartozék.

Modern, XXI. századi bobberként a Rebel 1100 a minimalista irányzatot követi, de a már megszokott stíluselemek sem hiányoznak róla. Az acél sárvédők, a vaskos abroncsok és a köralakú tükrök egytől egyig a motorozás arany éveit idézik, míg az „old school” fényszóró, a LED világítás, a folyadékkristályos, inverz műszeregység és az ülés alatti tárolórekeszben elhelyezett USB-C csatlakozóaljzat a jövőbe kalauzol bennünket.

A jövő évben a Rebel család egy Touring változattal, a CMX1100T bővül. A Gunmetal Black Metallic színben pompázó modell széles, áramvonalas fejidommal és keményfalú oldaldobozokkal rendelkezik, hogy a hosszabb utakat még nagyobb kényelemben tölthesse a vezető.

Maga az alapmodell az alábbi színvariációkban lesz kapható:
**ÚJ** Iridium Grey Metallic
Gunmetal Black Metallic

Főbb jellemzők

Stílus és felszereltség

• Nyers stílus, erőteljes kisugárzás, túlzásoktól mentes formavilág
• LED világítás négyizzós LED-fényszóróval
• A gyújtáskapcsolóval nyitható ülés tárolórekeszt és USB-C aljzatot rejt
• Alapfelszereltség a sebességrögzítő
• Az új Touring változat használati értékét áramvonalas fejidomja és az oldaldobozkészlet fokozza

A feketében pompázó CMX1100 Rebelt a Honda amerikai „Kutatás és fejlesztés” központjában tervezték, akárcsak anno a CMX 500 Rebelt. Hosszú, alacsony és keskeny építésmódjából, valamint minimalista stílusából fakadóan egyszerű, nyers benyomást kelt, formavilága pedig csak akkor válik igazán teljessé, ha a pilóta helyet foglal a nyeregben és sziluettje a vonalvezetés részévé válik.

Vonzza a tekintetet a 13,6 literes, kéttónusú üzemanyagtartály is, akárcsak az 1 mm vastag acélból készülő, öntött alumíniumkonzolokkal felfogatott sárvédőpár. Minden egyes részlet aprólékosan kidolgozott és tökéletesen illik a Rebelhez – nincsenek olyan stílusidegen és/vagy túlzó megoldások, amelyek megbontanák a modellre jellemző egyedülálló harmóniát. Az alacsonyra helyezett, 175 mm átmérőjű, köralakú fényszóró például remekül passzol a motorhoz, különösképpen, hogy négy LED izzó ad kontrasztot klasszikus formájának. Ugyancsak a régi időket idézik a mindössze 55 mm átmérőjű, köralakú irányjelzők, az ovális, síküveges, ám LED hátsó lámpa azonban kortárs dizájnelem és kétségtelenül a Rebel modern műszakiságára utal.

Maga a nyereg puha párnázatot kapott, de úgy alakították ki, hogy erőteljes gyorsításoknál biztosan megtámassza a pilóta testét. Az utas ülése villámgyorsan fel-, illetve leszerelhető, így könnyedén megőrizhető a bobberes arculat, és a használati értékre sem lehet panasz, hiszen az első ülőlap alatt 3 literes, USB-C csatlakozóaljzattal ellátott tárolórekeszt találni.

Jelentősen megkönnyíti a motorozást a 120 mm képátlójú, inverz, folyadékkristályos műszeregység is, csakúgy, mint a váz bal oldalán elhelyezett gyújtáskapcsoló, amivel a tárolórekeszt fedő ülés is nyitható. A letisztult kormány hangsúlyos, hüvelyknyi széles befogókkal kapcsolódik a villahídhoz, bal oldalán kapott helyet az üzemmódkapcsoló, valamint a DCT gombja, amennyiben a vásárló megrendelte a Honda által fejlesztett automatikus váltót. Gondolván a hosszabb utazásokra, a sebességrögzítő az alapfelszereltség része.

A 2023-ban érkező, látványos Gunpowder Black Metallic színben megrendelhető CMX1100T Rebel azon pilótáknak készül, akik szeretnék kihasználni az alapmodell adta lehetőségeket, ugyanakkor sokat túráznak, ezért fokoznák a menetkomfortot és a szállítókapacitást. A villához rögzített fejidom nemcsak a szélvédelmet javítja, hanem látványosabbá is teszi a modellt. A vadonatúj, kemény falú oldaldobozok (a jobb 16, bal oldali 19 literes) felülről nyithatóak és tökéletesen passzolnak a motor stílusához és 11 literrel nagyobb szállítókapacitást biztosítanak a nejlon oldaltáskákhoz képest.

Erőforrás

• Az 1084 cm3-es, soros, kéthengeres erőforrás
• A szelepvezérlés és a gyújtás áthangolásával, valamint nagyobb tömegű lendkerék alkalmazásával jellegzetes karakterisztikával ruházták fel a nagy teljesítményű egységet
• Elektronikus gázmarkolatra (Throttle-by-wire, TBW) épülő motorvezérlés és gondosan hangolt kipufogóhang

A CMX1100 Rebel 1084 cm3-es, SOHC-vezérlésű, nyolcszelepes, soros, kéthengeres motorjának csúcsteljesítménye 87,04 LE-s (64 kW-os) 7000-es, a 98 Nm-es legnagyobb forgatónyomaték pedig 4750-es percenkénti főtengelyfordulatnál jelentkezik. A kategóriájában elismerésre méltó, mindig rugalmas és agilis tehát a japán motor. A lendkerék tömegét megemelték, így még vehemensebbek a gázreakciók alacsony fordulatszámon és még nyersebb érzetet, illetve nagyobb vezetési élményt nyújt a modell.

Ez utóbbiban a kompakt méret is szerepet játszik, tudniillik a Unicam vezérlésnek, valamint a félszáraz karteres motorkonstrukciónak hála igen kis méretű az erőforrás, és tömeg-középpontosítás szempontjából is nagyszerű. A mélyre kerülő súlypont maximális szabad hasmagasságot tett lehetővé, és az alacsony építésmódú vázat sem kellett átszerkeszteni.

A 270˚-os főtengely-elékelésen és a szokatlan gyújtássorrenden túl különleges kipufogóhangjával hívja fel magára a figyelmet. A hátborzongató zenei aláfestést egyebek mellett a szelepnyitás mértékének és időzítésének precíz meghatározásával érték el a tervezők – ez áll a jellegzetes, pulzáló hang hátterében. Igazodván a „kétarcú” jellemhez, az alsó fordulatszám-tartományban csak sokat sejtetően duruzsol a Rebel, hangja a percenkénti főtengelyfordulat növekedésével válik lélegzetelállító, zord üvöltéssé.

A parancsokat elektronikus gázmarkolat (Throttle By Wire, TBW) révén adhatja a ki a pilóta, az üzemanyag-befecskendezésről pedig a 7 literes levegőszűrőházzal társított PGM-FI rendszer gondoskodik. Az egyedi hangzásvilág hosszú, összetett mérnöki munka eredménye, melynek során azon fáradoztak a Honda munkatársai, hogy az alsó fordulatszám-tartományban igazán mély, alacsony frekvenciájú hang áradjon az 5,3 literes, ovális keresztmetszetű kipufogódobból, 4000 f./perc felett viszont magasabb legyen a tónus, és sejtelmes búgás helyett erőteljes dübörgés kísérje a kanyarvadászatokat.

Egyébiránt a motorkonstrukció nem változott az Africa Twinhez viszonyítva. A forgattyúházat hosszában kettéosztották, a hűtőfolyadék-szivattyú pedig közös házba került a tengelykapcsolóval, méghozzá úgy, hogy a termosztátot a hengerfejbe integrálták. A lábváltós és a DCT-kivitel forgattyúháza megegyezik, csupán apróbb eltérések fedezhetők fel közöttük. A másodlagos rezgéseket a dugattyúk ellentétes irányú mozgása hivatott kioltani, míg az elsődleges – tehetetlenségi erők és kapcsolódások keltette – vibrációkat két kiegyensúlyozó-tengely csillapítja, melyek másodlagos feladatként a hűtőfolyadék- és a kenőanyag-szivattyút hajtják.

A főtengelyhelyzet-szenzor 10˚-ként fogazott impulzuskereke érzékeli a kopogásos égést, ami elengedhetetlen az OBD2- és az EURO5-kompatibilitáshoz. Ráadásként a leömlőbe integrált levegő-üzemanyag arányt mérő érzékelő (Linear Air Flow, LAF) minden eddiginél pontosabb mérést tesz lehetővé, így abszolút környezetbarát a működés.

Erőforrás és elektronika

• Elektronikus gázmarkolat (Throttle By Wire, TBW)
• Három gyári és egy felhasználói menetüzemmód
• Háromfokozatú Honda Állítható Nyomatékszabályozó (Honda Selectable Torque Control, HSTC) és egykerekezés-gátló

Az elektronikus gázmarkolat révén nemcsak a teljesítményleadás jellege és a motorkarakterisztika módosítható, hanem a Honda Állítható Nyomatékszabályozó (HSTC) és az egykerekezés-gátló (Wheelie Control) működése is. Hogy minden helyzetben ideális legyen a működés, négy menetüzemmód áll a pilóta rendelkezésére, ezek közül a bal oldali kapcsolókonzollal vagy a TFT-műszeregységen választhat. Amennyiben a HSTC működik, a műszeregységen visszajelző ikon jelenik meg.

A nyugodt, kis fordulatszámú és sebességű cirkáláshoz igazított, ámde gyorsabb szakaszokon is használható ÁLTALÁNOS (STANDARD) állásban középszintre áll be a teljesítményleadás, a motorfék, a HSTC és az egykerekezés-gátló.

A pihentető gurulásnál és/vagy nedves aszfalton optimális ESŐ (RAIN) üzemmódnál óvatos teljesítményleadás és motorfék jellemzi a motorkarakterisztikát, míg a HSTC és az ABS természetesen a legmagasabb fokozatra vált.

SPORT programra kapcsolva agresszív a teljesítményleadás, közepes szintű a motorfék, a HSTC és az egykerekezés-gátló pedig alacsony szinten avatkozik be, hogy a végsőkig kihasználható legyen a CMX1100 Rebelben szunnyadó erő.

A FELHASZNÁLÓ (USER) üzemmód révén a vezető maga szabályozhatja a különféle részegységek működését. Amint a pilóta mindent beállított, a rendszer elmenti az értékeket, nem szükséges az újraindításoknál ismét kalibrálni a vezérlőelektronikát.

Dupla kuplungos automatikus váltó (DCT)

• A háromféle automatikus üzemmódban használható váltó (DCT) kapcsolásainak időzítése mindig az aktuális menetüzemmódhoz igazodik
• A Felhasználó (USER) mód révén személyre szabható a modell

A Honda által fejlesztett DCT váltót idestova 12 éve gyártják, népszerűségét jól mutatja, hogy azóta több, mint 200 000 DCT-vel felszerelt Hondát értékesítettek az európai piacon. Mivel a DCT egy szempillantás alatt, rángatás nélkül kapcsolja a fokozatokat, nem meglepő, hogy pár perc alatt megszokják és természetesnek érzik a tulajdonosok. A DCT két tengelykapcsolóra épül, az egyik az 1., 3. és 5. fokozatokért felel, a másik pedig a 2., a 4. és a 6. fokozatért. Hogy a rendszer ne foglaljon nagy helyet, az egyik fogaskerékcsoport tengelye a másikén belül kapott helyet.

A szerkezet másik érdekessége, hogy a kuplungokat külön elektrohidraulikus körök vezérlik, így a lehető legprecízebben szabályozható a működés. A rendszer azért gyors, mert a következő fokozatot mindig „előkészíti” a váltó, s azonnal kapcsolja, ha a pilóta vagy a vezérlőelektronika kiadja az utasítást. Ilyenkor az elsődleges kuplung oldásával egy időben kapcsolódik a másodlagos tengelykapcsoló, ennek köszönhetőek a szélsebes, rángatás nélküli váltások.

A DCT egyik legnagyobb előnye, hogy tulajdonképpen a teljesítményleadás megszakítása nélkül kapcsol, alig befolyásolja tehát a hátsó kerék forgását, a motor pedig éppoly közvetlennek és kifinomultnak érződhet, mint a hagyományos váltóval felszerelt gépek. Mindemellett tartósabb is a klasszikus, lábbal kapcsolható szerkezeteknél, hiszen a felhasználó nem tud félreváltani és a kuplungtárcsák „megégetésére” sincs lehetősége. Ráadásul a DCT-vel sokkal kevésbé fárasztó a városi motorozás, túrázás közben pedig több idő jut a tájra.

A rendszer automatikus és kézi kapcsolású üzemmódban egyaránt használható. Előbbinél az aktuális sebesség, váltófokozat és fordulatszám függvényében határozza meg a vezérlőegység, hogy mikor történjenek a kapcsolások, utóbbinál pedig a – kormányon elhelyezett gombokkal – maga a pilóta válthat.

Ezt megfejelendő a dupla kuplungos automatikus váltó (DCT) kapcsolásainak időzítése mindig az aktuális menetüzemmódhoz (összesen három áll a pilóta rendelkezésére) igazodik, minden adott tehát a biztonságos, élvezetes motorozáshoz.

Az ÁLTALÁNOS (STANDARD) menetüzemmódban a DCT egyensúlyra törekszik a magas fokozat-kis sebesség és az alacsony fokozat-teljes gáz nyújtotta élmény között.

ESŐ (RAIN) állásban mihamarabb felkapcsol a rendszer, hogy a lehető legkifinomultabb legyen a motorozás.

SPORT programnál magasabb fordulatszámra engedi pörögni a motort a rendszer a felkapcsolások előtt, és magasabb fordulatszámon is vált vissza, hogy nagyobb legyen a motorfékhatás.

A FELHASZNÁLÓ (USER) program lehetőséget biztosít a pilóta számára, hogy a DCT váltásainak időzítését – menetüzemmódtól függetlenül – maga állítsa be.

Váz és futómű

• A jellegzetes, acél csőváz egyben stíluselem is
• A futómű-geometria meghatározásakor stabil egyenesfutásra és könnyű kezelhetőségre törekedtek a Honda mérnökei
• A 43 mm-es csúszószár-átmérőjű, patronos első teleszkópok és a külső tartályos hátsó rugóstagok előfeszítése állítható
• Radiálisan rögzített, négydugattyús nyereg 330 mm-es, úszóágyazású tárcsával
• 130/70 B18 első és 180/65 B15 méretű hátsó abroncs

A formavilág alapjaként is értelmezhető acél csőváz nagyobb, erősebb nyúlványokból (az átmérő bizonyos pontokon eléri a 35 mm-t) épül fel, mint a CMX500 Rebel esetében, de a stílus azonos: itt is a villanyakat és a hátsó tengelyt összekapcsoló átló vezeti a szemet, mikor rápillant a motorra. Persze feltűnő az 50,8 mm-es átmérőjű, kiváló mérnöki munkáról árulkodó lengővilla is, s érdemes átfutni a száraz adatokat is. A tengelytáv 1520 mm, a villaszög 30° (2˚-kal eltolva a 28˚-ban döntött villanyakhoz mérten), az utánfutás pedig 110 mm. Miként a számokból is kiolvasható, nagy tempójú egyenesekben elképesztően stabil a CMX1100 Rebel, ugyanakkor pontosan és könnyedén manőverezhető szűkebb helyeken is.

A modell menetkész tömege 223 kg, DCT-vel felszerelt változatáé pedig 233 kg.

Az ülésmagasság csupán 700 mm, a nyereg-kormány-lábtartó háromszöget pedig úgy alakították ki, hogy a pilóta a „motorban” foglalhasson helyet. Mivel a dönthetőség mindkét oldalon eléri 35˚-ot, a CMX1100 Rebellel szabadon fűzhetők az ívek a legszűkebb szerpentineken is, különösképpen, hogy a patronos, 43 mm-es csúszószár-átmérőjű első teleszkópok forszírozott tempónál is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. A fekete villahüvelyek alumíniumból, présöntéssel készülnek, a belső csöveket pedig sötétkék titán-oxid bevonat védi. A két hátsó, állítható előfeszítésű rugóstag lengéscsillapítóiban 12,5 mm-es nyomórúd jár fel s alá, a hidraulikafolyadék pedig külső tartályba áramlik.

A lassítást négydugattyús első féknyeregre, illetve 330 mm-es úszóágyazású tárcsára bízták a hondások, míg hátul 256 mm-es tárcsa és egydugattyús nyereg dolgozik. A rendszer működését természetesen ABS felügyeli. Az ötküllős, sportos megjelenésű, öntött alumíniumkerekeket igen vaskos, 180/65 B16, illetve 130/70 B18 méretű abroncsok ölelik körbe.

Tartozékok

Átépítésre kész! A CMX1100 Rebelhez számos Eredeti Honda Kiegészítőt kínál a gyártó, melyek két kategóriába sorolhatók, szem előtt tartva az eltérő stílusokat:

STREET- CSOMAG
Vastagon párnázott ülés (alapfelszereltség)/csereülés előre fekete-barna színben
Tankmatrica (középső, oldalsó)
Fényszóró burkolat
Rövid első sárvédő panel
Kerékmatrica-szett

TOUR-CSOMAG
Nejlon nyeregtáskák (10 és 14 literes) és tartójuk
Háttámla, az utasüléshez
Háttámla párna
Csomagtartó – hátsó

Minden tartozék külön-külön is megvárolható az alábiakkal együtt:

• Csomagtartó
• Védőfólia
• Kijelzővédő és rögzítés
• Barna ülés
• Markolatfűtés
• Szélvédő – csak a CMX1100T Rebel modellhez kapható

Műszaki adatok*

ERŐFORRÁS

  • Konstrukció Folyadékhűtésű, négyütemű, hengerenként négyszelepes, soros, kéthengeres, 270˚-os főtengely-elékeléssel és Unicam hengerfejjel; teljesíti az Euro 5-ös környezetvédelmi előírásokat
  • Összlökettérfogat 1084 cm3
  • Furat x löket 92 mm x 81,5 mm
  • Sűrítési viszony 10,1:1
  • Csúcsteljesítmény 87,04 LE (64 kW)/ 7000 f./perc
  • Legnagyobb forgatónyomaték 98 Nm/4750 f./perc
  • Olajmennyiség 4,8/4,3 (DCT: 5,2/4,7)
  • Zajszint (dB) Lvárosi 75.7, L teljes gázon 79.6 – MT;
  • Lvárosi 75.5, L teljes gázon 79.9 – DCT

ÜZEMANYAG-BEFECSKENDEZŐ RENDSZER

  • Porlasztás PGM-FI elektronikus üzemanyag-befecskendező
  • Üzemanyagtartály befogadóképessége 13,6 liter
  • Üzemanyag-fogyasztás** 4,9 l/100 km
  • CO2 kibocsátás 114 g/km
  • ELEKTRONIKAI RENDSZER
  • Indítás Önindító
  • Akkumulátor típusa és kapacitása 12 V/11,2 ah
  • ACG-generátor legnagyobb teljesítménye 0,419 kW

ERŐÁTVITEL

  • Tengelykapcsoló felépítése Hagyományos váltó: Olajfürdős, többtárcsás
  • DCT: Többtárcsás, olajfürdős, hidraulikus, dupla kuplungos
  • Váltó felépítése Hagyományos váltó: Hatfokozatú, lábbal kapcsolható
  • DCT: Hatfokozatú, dupla kuplungos váltó
  • Végáttétel Lánc

VÁZ

  • Konstrukció Gyémánt formájú, acél gerincváz

VÁZ ÉS FUTÓMŰ

  • Méretek (hosszúság x szélesség x magasság) Hagyományos váltóval: 2240 mm x 853 mm x 1115 mm.
  • DCT: 2240 mm x 834 mm x 1115 mm
  • Tengelytáv 1520 mm
  • Villanyakszög/villaszög 28°/30°
  • Utánfutás 110 mm
  • Ülésmagasság 700 mm
  • Szabad hasmagasság 120 mm
  • Menetkész tömeg Hagyományos váltó: 223 kg/DCT: 238 kg
    gFELFÜGGESZTÉS
  • Elöl 43 mm-es csúszószár-átmérőjű, patronos rendszerű teleszkópok állítható rugó-előfeszítéssel
  • Hátul Állítható előfeszítésű, külső tartályos rugóstagok mindkét oldalon

KEREKEK

  • Elöl Sokágú, öntött, alumínium
  • Hátul Sokágú, öntött, alumínium
  • Kerékméret elöl MT3,50
  • Kerékméret hátul MT5,00
  • Abroncs elöl 130/70 B18 M/C
  • Abroncs hátul 180/65 B16 M/C

FÉKRENDSZER

  • ABS típusa Kétcsatornás ABS
  • Elöl Radiálisan rögzített, négydugattyús, monoblokk nyergek 330 mm-es, úszóágyazású tárcsákkal
  • Hátul 256 mm átmérőjű tárcsa egydugattyús féknyereggel
  • MŰSZEREK ÉS ELEKTRONIKA
  • Műszeregység Inverz, folyadékkristályos kijelző és USB-C csatlakozóaljzat
  • Lopásvédelem HISS
  • Fényszóró LED
  • Hátsó lámpa LED

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

Az ISUZU bemutatja az első elektromos D-MAX pickupot

Az ISUZU Motors Limited bemutatja a vállalat első elektromos járművét (a továbbiakban: BEV), a D-MAX egytonnás pickup teherautót. A modell első nyilvános bemutatására a 45. Bangkok International Motor Show-n kerül sor, amelyet március 27. és április 7. között tartanak Thaiföldön. A D-MAX BEV-t úgy fejlesztették ki, hogy kielégítse a haszon- és személygépjárművekkel szemben támasztott változatos […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Race Verdák

Magabiztos győzelem az első tereprallye futamon

A Desert Express 300 kétnapos versenye bizony nem kímélte a versenyzőket, a nyitott autókba beáramló homoktömeg nehezítette a látást, volt, akinek szíja szakadt el, csonkállványa tört ki, és sokaknak az üzemanyaggal is zsonglőrködnie kellett. Az FIA Közép-Európai Zóna (CEZ) Terep-rally Bajnokság és a Magyar Terep-Rallye Országos Bajnokság nyitófutamán a versenyzők 400 kilométeres össztávon mérettették meg […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Race Verdák

Tim Gábor GT autóban versenyzik tovább

Az utóbbi két évet a Clio Cup Europe bajnokságban töltötte Tim Gábor, hétszeres bajnok vanyarci pilóta. Ugyan nem tudott teljes szezont futni – 2022-ben, valamint 2023-ban két-két versenyhétvégén indult közösségi adományozásnak köszönhetően – mégis rengeteg tapasztalatot szerzett. Az idei évben már teljes szezonra készül, sőt, kategóriát is vált. A FIA Közép-Európa Kupában indul, a legnagyobbak […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom