Jövőre a gyári BMW-csapatban versenyez Kovács Bálint az IDM-ben

Újabb, nem akármilyen lépcsőfokot teljesít Kovács Bálint, a H-Moto Team versenyzője, aki Talmácsi Gábor óta az első magyar motorosként kap gyári szerződést. A 21 éves sportolót jövőre az IDM-ben láthatjuk viszont az elmúlt évek sikercsapatában, az Alpha BMW-ben, mely a legnagyobb gyári csapat a német bajnokságban. Bálint mind a hét bajnoki futamon rajthoz áll 2023-ban a Superbike kategóriában, illetve részt vesz az Endurance-világbajnokság viadalain is.

Ahogy azt sejteni lehetett, meglett az eredménye annak, hogy Kovács Bálint évről-évre egyre eredményesebben szerepel a különböző hazai és nemzetközi megmérettetéseken.

Idén a 2022-es Endurance világbajnokságon a H-Moto Team versenyzője három 24 órás viadalon is rajthoz állt, és a HUMDA Academy támogatott pilótája a belga Spa-Francorchampsban 5., míg a Bol D’oron a hatodik helyen zárt a Superbike mezőnyében. Nem véletlen, hogy felfigyelt rá a BMW, amely a 2023-as szezonra gyári szerződést kínált fel a 21 éves magyar motorosnak, aki így az IDM Superbike kategóriájában versenyez a BCC-Alpha-Van Zon Racing Teamnél.

„Még most is alig hiszem el, hogy gyári pilóta leszek jövőre, ráadásul az IDM legerősebb és legnagyobb csapatánál. Ez egy elképesztő lehetőség a számomra, ami nagyon fontos lépése lesz a karrieremnek. Valamennyi, azaz, mind a hét futamon rajthoz állok, és ami nagyon fontos, valamennyi pályát ismerem már, hiszen két éven keresztül versenyeztem itt a Suzuki Cupban. Az Endurance-világbajnokságon való jó szerepléshez ez egy egészen jó alapot ad, ahol a tempóm jelentősen fejlődhet, hiszen ismét tizedekért, századokért megy majd a csata.

Megint egy új márkával kell megismerkednem majd, hiszen BMW-vel eddig maximum tíz kört teljesítettem. Természetesen lesz teszt a bajnoki rajt előtt, így lesz időm megismerni a motort. Nagyon bizakodó vagyok, hiszen egy rendkívül erős bajnokság legjobb csapatában fogok gyári pilótaként versenyezni, és nem tartom elérhetetlennek, hogy már a szezon második felében akár a dobogóra is odaérjek” – fogalmazott Kovács Bálint.

A H-Moto Team tulajdonosa és Bálint menedzsere elmondta, most térül meg az a rengeteg munka, amit az elmúlt 10 évben elvégeztek, és ez a gyári szerződés a BMW-vel egyértelmű bizonyítéka annak, hogy elértek valamit a nemzetközi színtéren.

„Magyar versenyző gyári szerződéssel nagyon rég rendelkezett. Ezt a sikert elsősorban Bálint harcolta ki a pályán nyújtott teljesítményével! Az évek alatt rengetegen segítettek abban, hogy a háttér, a menedzsment összeálljon és mostanra láthatóvá vált a sok befektetett energia. Eljutottunk a következő szintre, de aki ismeri a munkánkat, az jól tudja, hogy készen vannak a terveink a következő szinthez is. Bízom abban, hogy ugyanúgy, mint idén, úgy 2023-ban is tovább fogjuk növelni a sportágunk hazai népszerűségét Bálinton keresztül, és visszaszerezzük a világ motorsportjában is a minket megillető helyet. Köszönöm mindenkinek a segítséget!” – jelentette ki Kelemen Krisztián.

A Van Zon Alpha Technik BMW menedzsere, Werner Damen is elismerően nyilatkozott Kovács Bálintról.
“Korábban együtt versenyeztem Rizmayer Gáborral, aki a figyelmembe ajánlotta még az idei szezonkezdet előtt Bálintot. Egész évben követtük a teljesítményét, ami meggyőzött abban, hogy érdemes lehetőséget biztosítanom a számára a 2023-as szezonban. Bízom a tudásában és biztos vagyok abban, hogy az új motorunkkal képes lesz TOP5-ös eredményeket hozni, sőt akár még meglepetést is okozhat. A téli teszteken lesz lehetősége megismerni a motort, és a szezonkezdetre már magabiztosan tud odaállni!” – mondta Werner Damen

Szöveg: H-Moto Team

Kapcsolódó cikkek

Motor Teszt

KYMCO Downtown GT 350 (2025) teszt – Kimondottan komfortos – Motor&Verda

A Kymco Downtown GT könnyen okoz meglepetést már az első pillanattól kezdve. A robogózás világában ugyanis akadnak modellek, amelyek a teljesítményről, a sportosságról vagy éppen a luxusról szólnak. A Downtown GT azonban valami egészen mást helyez a középpontba: azt, hogy jól érezzük magunkat motorozás közben. Nem akar többnek látszani, mint ami. Nincsenek túlzó formai megoldásai, […]

Olvass tovább
Motor Teszt Utcán

Honda X-ADV (2025) teszt – Svájci bicska két keréken – Motor&Verda

Kevés olyan motorkerékpár van a piacon, amely ennyire következetesen fittyet hány a kategóriákra, mint a Honda X-ADV. Robogó? Kalandmotor? Városi ingázó? Túragép? A válasz igazából mindegyik – és pontosan ettől lett az X-ADV az, ami: egy valódi svájci bicska két keréken. A 2025-ös modell sok újdonságával (tempomat, okostelefon-kompatibilitás és újrahangolt DCT váltó) pedig tovább finomítja […]

Olvass tovább
Hírek Motor Nagyvilág

A Flat track-től a cafe racer-ig: A TRIUMPH bővíti a 400-as modellkínálatát

● A Triumph Motorcycles két izgalmas új modellel bővíti a díjnyertes 400-as kínálatát: az vadonatúj Tracker 400-zal és a régóta várt Thruxton 400-zal. ● A Tracker 400 merész flat-track stílust hoz, valódi Triumph DNS-sel fűszerezve. ● A Thruxton 400 egy ikonikus café racer újragondolása a következő generációnak – sportos, izgalmas vezetési élménnyel. ● A modelleket […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom