Kovács Bálint
Változó név, változó csapat, változatlan célok – ez a H-Moto UNI Győr Team 2024-ben
- Nyolczas Csaba
- február 19, 2024
- H-Moto UNI Győr Team 2024
- Kovács Bálint
Tavaly rendkívül sikeres esztendőt tudhatott magáénak az H-Moto UNI Győr Team, amely 2024-ben immár kibővült csapattal vág neki az idei szezonnak. A csapathoz olyan, már nemzetközi színtéren is bizonyított fiatal motorversenyzők csatlakoznak, mint a Northen Talent Cup sorozatban 2020-ban bajnoki címet szerző Görbe Soma, illetve ugyanebben a sorozatban 2022-ben második Farkas Kevin, akik Kovács Bálinttal, […]
Olvass továbbElégedettek lehetünk Kovács Bálint idei szereplésével, de jövőre fejlődnie kell
- Nyolczas Csaba
- január 1, 2024
- EWC
- H-Moto Team
- IDM
- Kovács Bálint
Egy menedzser dolga ugyan más, mint a versenyzőé, ám amíg utóbbi 200-as tempóval száguld a pályán, addig előbbi hasonló tempóban tárgyal a támogatókkal, izgul a pilótájáért. Ha a kémia működik a két ember között, akkor abból nagy eredmények születhetnek. Ez a fajta kémia megvan Kelemen Krisztián a H-Moto Team tulajdonosa és Kovács Bálint között, így […]
Olvass továbbTanulóév volt az idei Kovács Bálintnak, de eredményes
- Nyolczas Csaba
- december 25, 2023
- H-Moto Team
- Kovács Bálint
A H-Moto Team versenyzője, Kovács Bálint nagy reményekkel kezdte a 2023-as szezont, hiszen karrierje során előszőr gyári pilóta lett. Az IDM egyik legjobb csapata, a BCC Alpha Van Zon BMW szerződtette le: a 22 éves motoros a gyári BMW nyergében a világ egyik legerősebb bajnokságának Superbike kategóriájában végül első évében a legjobb 10 között zárt […]
Olvass továbbKovács Bálint: „A balszerencse felült a BMW-re, ezt igazolja a két 13. helyem”
- Nyolczas Csaba
- július 28, 2023
- H-Moto Team
- Kovács Bálint
A H-Moto Team pilótája, Kovács Bálint több hetes szünetet követően a múlt hétvégén folytatta szereplését az IDM 2023-as idényében. A 21 éves motoros a BMW gyári csapatának, a BCC Alpha Van Zon BMW-nek motorjával nagy reményekkel vágott neki a schleizi versenyhétvégének, ám ezúttal meg kellett elégedni azzal a pár ponttal, amit meg tudott menteni a […]
Olvass tovább„Még van egy kis hátrányom a legjobbakhoz képest, de év végére megfogom őket”
- Nyolczas Csaba
- június 29, 2023
- H-Moto Team
- HUMDA Academy
- Kovács Bálint
Bálint a BMW gyári csapatának, a BCC Alpha Van Zon BMW-nek motorjával ismét két TOP10-es eredményt ért el – az első futamon a 10., míg a második versenyen a 7. helyen végzett a Superbike-kategóriában, és összetettben továbbra is ott van a legjobbak között. A H-Moto Team versenyzője, Kovács Bálint számára szinte egy perc pihenő sem […]
Olvass továbbKovács Bálintnak megvan az ötödik – de alaposan összetörte magát érte
- Nyolczas Csaba
- június 25, 2023
- EWC
- H-Moto Team
- Kovács Bálint
A 21 éves motoros megjárta a mennyet s a poklot, eddigi pályafutása legnagyobb bukását szenvedte el, míg csapata végül a tizenkilencedik helyen végzett. Idei második vb-futamára készült a legendás belga aszfaltcsíkon, Spa-Francorchampsban Kovács Bálint, aki az idei Endurance-világbajnokságon a Maco Racing Team állandó versenyzőjeként az EWC valamennyi európai futamán rajthoz áll a Superbike kategóriában. Bálinték […]
Olvass továbbEndurance-vb: szívesen megismételné tavalyi 5. helyét Spában Kovács Bálint
- Nyolczas Csaba
- június 16, 2023
- H-Moto Team
- Kovács Bálint
A H-Moto Team pilótája, Kovács Bálint újra nagy fába vágja a fejszéjét a hétvégén: a legendás belga aszfaltcsíkon, Spa-Francorchampsban hatodik 24 órás vb-futamán áll rajhoz a szlovák Maco Racing Team versenyzőjeként. Idei második vb-futamára készül a legendás belga aszfaltcsíkon, Spa-Francorchampsban Kovács Bálint, aki az idei Endurance-világbajnokságon a Maco Racing Team állandó versenyzőjeként az EWC valamennyi […]
Olvass továbbÚjra a TOP10-ben Kovács Bálint az IDM második versenyhétvégéjén
- Nyolczas Csaba
- június 8, 2023
- H-Moto Team
- Kovács Bálint
Bálint ezúttal Oscherslebenben bizonyított, a BMW gyári csapatának, a BCC Alpha Van Zon BMW-nek motorjával: az első futamon a 8., míg a második versenyen a 6. helyen végzett a Superbike-kategóriában, míg összetettben feljött az ötödik pozícióba. A H-Moto Team versenyzője, Kovács Bálint az Endurance-világbajnokság mellett – ahol a szlovák Maco Racing Team versenyzőjeként indul – […]
Olvass továbbRemekül szolgálta a felkészülésünket ez a hétvége a spa-i 24 órásra
- Nyolczas Csaba
- június 1, 2023
- H-Moto Team
- Kovács Bálint
A H-Moto Team pilótája ezúttal az Alpok Adria Bajnokság szezonnyitóján állt rajthoz a Slovakiaringen. Kovács Bálint egy futamgyőzelem mellett egy második helyet szerzett, amivel jelenleg holtversenyben vezeti a pontversenyt a cseh Michal Fillaval egyetemben. A 21 éves versenyző kijelentette, kifejezetten örült a lehetőségnek, mert a szlovákiai hétvége a lehető legjobb felkészülés volt a számára az […]
Olvass továbbKovács Bálint a Maco Racing Team pilótájaként áll rajthoz az idei EWC-n
- Nyolczas Csaba
- január 27, 2023
- EWC
- H-Moto Team
- Kovács Bálint
A H-Moto Team pilótája pályafutása egyik legaktívabb szezonja előtt áll 2023-ban: a német IDM-ben a BMW gyári pilótájaként áll majd rajthoz a Superbike-ban, míg az endurance-világbajnokság futamain a szlovák Maco Racing Team pilótájaként a királykategóriában. A 21 éves gyorsasági motoros nem titkolt célja a csapattal együtt, hogy idén odaérjen a dobogóra. ovács Bálint pár hete […]
Olvass tovább