Ahogy minden márka, úgy a Mazda is folyamatosan alakítja vizuális, technológiai és érzelmi identitását, hogy megfeleljen az újabb generációk változó igényeinek és vágyainak. Van azonban egy lényegi különbség, ami megkülönbözteti a japán autógyártót másoktól: a minden részletben tetten érhető emberi kézjegy.
Egy Mazda ugyanis nemcsak a testet mozgatja meg, hanem a lelket is inspirálja. Olyan autókról van szó, amelyeket emberek készítenek embereknek, gondos odafigyeléssel – azzal a céllal, hogy érzelmi kötődést teremtsenek vezető és autó között, ne csupán közlekedési eszközként szolgáljanak (bár abban is kiemelkedőek). A hiroshimai központban számos különböző háttérrel és tehetséggel rendelkező tervező dolgozik vállvetve, hogy minden egyes Mazdába érzelmeket csempésszenek, és ezt a szellemiséget a világ minden ügyfélkapcsolati pontján megjelenítsék.
Takaya Kawasumi, a Mazda tervezési részlegének vezető kreatív szakértője a vállalat digitális kezdeményezéseinek élén álló csapat tagja. Ő felel a jövő Mazdáit életre keltő háromdimenziós digitális modellekért – amelyek sokszor még ma is a klasszikus, kézzel formált agyagmodellekből születnek. „A Mazda az elsők között kezdte el digitalizálni a fejlesztési folyamat egyes szakaszait” – magyarázza Kawasumi. – „Sokan azt mondják, hogy az agyagmodellezés és a kézi rajzolás érzelemdúsabb alkotói folyamat, de a digitális modellezés is lehet az.
Miközben nagyra értékeljük a kézzel alkotás szellemét, továbbra is kihasználjuk a digitális technológia adta lehetőségeket, hogy új távlatokat nyissunk az alkotói folyamatban, és szoros együttműködésben dolgozunk a tervezőkkel és agyagmodellezőkkel. Összedugjuk a fejünket, és mindent beleadunk, hogy közösen váltsuk valóra a víziónkat.”
A digitális technológia egyik legnagyobb előnye a hagyományos módszerekkel szemben a páratlan precizitás, amellyel a tervezők a virtuális környezetben finomíthatják az autó formanyelvét. Ide tartozik például a szigorú biztonsági előírásokhoz vagy a piacspecifikus jogszabályokhoz való igazodás – még a gyártás megkezdése előtt.
„Azzal, hogy a helyi szabályozások figyelembevételével tudunk tervezni, hatalmas előnyt biztosít számunkra a digitális technológia. Digitálisan életre kelthetjük az autót, így már a tervezési szakaszban láthatjuk, hogyan mutat majd a való világban, egy európai utcán vagy egy amerikai autópályán” – mondja Kawasumi. – „Ez lehetővé teszi, hogy a designt még magasabb szintre emeljük.”
Kawasumi hozzáteszi, hogy a digitális technológia előnyei túlmutatnak a jármű fejlesztésének folyamatán, különösen akkor, ha a vásárlói élmény javításáról van szó. „Akárcsak a Japan Mobility Show-n bemutatott Mazda Iconic SP koncepcióhoz készült, magával ragadó digitális világ, a digitális technológia olyan, korábban soha nem látott élményeket kínálhat a vásárlóknak, amelyek egyszerre megindítóak és lenyűgözőek – mosolyog. – Mindez rendkívül izgalmas.”
A Kawasumi és csapata által végzett kreatív munka gyakran szoros együttműködést igényel a márkastílusért felelős részleggel, ahol szakértői csapat felügyeli a Mazda márkaépítését és stílusát. A legtöbb autógyártóval ellentétben, amelyek e feladatokat külső ügynökségekre bízzák, a Mazda azzal tűnik ki, hogy mindent házon belül intéz, három globális designközpontban: Hiroshimában (Japán), Oberurselben (Németország) és Irvine-ban (Kalifornia, USA). A csapatok közötti összehangolt együttműködés kulcsfontosságú, az eredmények pedig magukért beszélnek.
„Azt hiszem, ritkaságnak számít az autóiparban, hogy mi a formatervezési osztály részeként működünk” – mondja Takahiro Matsui, a Mazda márkastílusért felelős részlegének vezető kreatív szakértője. – „Itt az autóink formaterveit a nulláról rajzoljuk meg, és emellett mi tervezzük és valósítjuk meg az összes vizuális anyagot, a grafikai és térbeli megjelenítésekkel együtt.”
Matsui és csapata a Mazda-termékek köré építi a márka világát: a térbeli installációktól kezdve a finom grafikai megoldásokig minden az ő munkájuk eredménye. „A Mazda alapvető formatervezési filozófiája, hogy életet vigyen minden járművébe, amelyet Takumi mestereink és mérnökeink keze munkája formál, így azoknak szívük és lelkük is lesz, akárcsak nekünk” – folytatja Matsui. – „Ugyanez a szemlélet hatja át a mi részlegünket is: a legfontosabb számunkra a precizitás és az az érzelmi töltet, amit csak egy emberi kéz alkotta tárgy érintése közvetíthet.”
A 2016-ban alakult csapat feladata rendkívül sokrétű: mindenhol jelen vannak, ahol az ügyfél találkozik a Mazdával – a plakátoktól a tévéreklámokon át a rövidfilmekig –, miközben tevékenységi körük egyre szélesebb, így mára a márkakereskedésekre, rendezvényhelyszínekre és márkaaktivációkra is kiterjed.
A Mazda hiroshimai központjában működő, márkastílusért felelős részleg célja, hogy minden egyes Mazda modellhez egyedi márkaértékeket társítson.
Ezek az értékek nem kézzelfoghatóak, sokkal inkább érzelmi jellegűek – és kifejezetten az emberek érzéseihez kapcsolódnak. Ez nem könnyű feladat, hiszen nincs olyan algoritmus vagy kód, amely garantáltan megérint mindenkit. A siker kulcsa Matsui szerint a tervezési elemek finomhangolásában és a csapatmunka szoros együttműködésében rejlik. „Sokat dolgozunk azon, hogy szavakba öntsük márkaértékeinket, és megtaláljuk, miként fejezhetjük ki őket az alkotásainkban” – mondja. –
„A tervezés során mindig azt tartom szem előtt, hogy milyen érzelmeket vált majd ki azokból, akik meglátják vagy megtapasztalják a munkáinkat.”
Noha jelentős felelősség hárul rá, Matsui mégis úgy érzi, hogy az út elején járnak. „Végső célunk, hogy az emberek ne csak a designt, hanem a Mazda világképét is szeressék” – vallja. – „A közösségi média révén közvetlenül láthatjuk, mit várnak tőlünk ügyfeleink, és természetesen komolyan vesszük a visszajelzéseiket. Ugyanakkor igyekszünk túllépni ezeken az elvárásokon, hogy egy olyan felemelő márkavilágot teremtsünk, amelyhez mindenki szívesen tartozna.”