Ami a rendszerváltás előtt a Lada és a Trabant volt, az a rendszerváltás után az Opel Astra és a Suzuki Swift lett. Mindegyik autóval, Swift esetében főleg a (Magyarországon) első generációssal mindenkinek van egy sztorija, ahogy azelőtt a szoci remekművekkel. És még mindig rengeteg szaladgál belőle az utakon, valamelyik papaautóként van óvva még a napfénytől is, vagy futárautóként húzza a belét. De húzza! A rendszerváltás és a kapitalista berendezkedés egy újfajta mobilitást hozott el a magyar flaszterre, melynek egyik alapkövét Esztergomban rakták le. Nem kellett a párt kegyére várni, hogy autóba ülhess, nem kellett a Merkúr telepen szomorúan konstatálni, hogy a strandkorlátkék helyett kolbászzsír-metálban érkezett az öt éve várt autó és rögtön szelephézag-állítással meg a kilopott alkatrészek pótlásával kell kezdeni közös életet. Nem ám! Bementél a szalonba, megrendelted és az jött, amit kértél, csak haza kellett gurulni vele és bemutatni a családnak az új szerzeményt. Csodálatos!
Tehát a Swift már több, mint 30 éve képezi a magyar utcakép szerves részét. Az esztergomi Suzuki-gyárban 2017-ig készültek Swiftek, viszont jelen tesztünk alanyát már nem magyar kezek és robotok rakták össze, a gyártást visszaköltöztették Japánba. 2017-ben még rengeteg hajtáslánccal mutatták be a hatodik generációt, ez a típus utolsó modellévére minimálisra apadt. A motorválasztékot illetően nincs variáció, csak a tesztautóban szereplő 1.2 Dualjet szívó négyhengeres választható mild hybridként, ezt lehet megfűszerezni CVT váltóval, de ha kézinél maradunk, akkor még összkerékhajtásunk is lehet.
Valahonnan ismerős
A Swift formája a Suzukinál nálam már kezd a MINI-ére hasonlítani, abból a szempontból, hogy ahhoz is mindig csak egy kicsit nyúlnak hozzá. Máig belelátni a 2005-ben bemutatott vasaló-Swift sziluettjét, pedig attól azért már egy fél kategóriával hosszabb és szélesebb autóról beszélünk.
Az autó méretéhez képest hatalmas első lámpákkal rendelkezik, melyben LED-projektor foglal helyet. A hűtőrács kicsi, de szépen beterítették a rendszámtartóval, a márkalogóval és az ütközésmegelőző és adaptív tempomat radarjával.
Ahogy szinte minden kisautónak, az arany szín a Swiftnek is jól áll. A tesztautót bi-tone fényezéssel bolondították meg, a tető és a tükörház szürke, de így, hogy az A-B-C oszlopok nem szürkék, nem sok értelme van, kicsit elveszik az aranytengerben.
A Swiftbe egész jó méretű ajtókon keresztül kell beszállni, idősebbeket, autóiparban nem jártasakat megijeszthet, hogy egy háromajtós autóval van dolguk. Pedig nem, a hátsó ajtóknak rejtett kilincsei vannak. 185/55-ös méretű gumik vannak a 16 collos könnyűfém kerekeken, tökéletesen aránylanak az autó méreteihez. Az autó oldalán alul-felül törés, a felsőt szépen „belevezették” a dizájnerek a hátsó lámpákba, az alsó pedig a hátsó kerékdomborításban folytatódik.
Az autót hátulról vizslatva már nagyon néznünk kell, hogy van-e valami okosság, de bevallom töredelmesen, én nem találtam. Egy viszonylag homogén felülettel találkozunk, innen szinte lehetne bármelyik japán vagy koreai gyártó kisautója.
Nem gondolták túl
Ahogy a külsőben, úgy a beltérben sem kell agyeldobásra számítani. Klasszikus kisautós, japános belső, rengeteg kemény kopogós műanyaggal, a feketét nagyon minimálisan világosszürkével feldobva. A mai divattal ellentétben a tetőkárpit világos színű, nem egy koporsóban érezzük magunkat.
Az első ajtókra jutott egy kis kárpit, a hátsókra már nem nagyon. A kissé dobozos felépítés miatt egész tűrhető a helykínálat. Az első ülések elég jól tartanak, a hátsók inkább padszerűek. A lábtér meglepően nagy, de azért nem hosszútávú utazásra lett kitalálva a hátsó sor.
A műszerfal szögegyszerű, mutatós műszeregység, közte egy kis digitális panel, ami egész sok infót meg tud mutatni, leállításkor még a start-stoppal megspórolt benzin milliliterjeit is megtudjuk. A klíma manuális, vakon is lehet kezelni, de úgy meg nem szabad vezetni. A fedélzeti kijelző szintén csak a kötelezőt hozza, vezetéken keresztül tudunk telefont tükrözni, arra abszolút alkalmas. Amúgy USB-vel nem nagyon megszórva, csak egyet találtam az autóban.
A GL+ felszereltség a Suzuki mércéjével nézve egy erős közepes tudást ad. Holttérfigyelő, radaros tempomat, tolatókamera- és radarok, egyfokozatú ülésfűtés, hátsó keresztirányú forgalomfigyelő tartoznak a csomaghoz, ez azért elég tisztességes össszeállítás. A klíma, ahogy már említettem, manuális, csak az első két ablak elektromos és abból is csak a vezetőoldali automata lefelé. Az ütközés-megelőző a Vitarához hasonlóan mindenre sikítós, a szívbajt akkor hozta rám igazán, mikor két parkoló autó közötti kigyorsításba belefékezett. Ott örökre elköszöntünk egymástól.
Tárolórekeszt találunk a váltó előtt, az ajtózsebek elég nagyok, és van egy pohártartó a kézifék mögött is. A csomagtartó 265 literes, nem síkba hajló ülésekkel fél köbméteresre tudjuk bővíteni a teret.
Mild hybrid, de szívó
Az üresen a 950 kilót alulról közelítő Swiftet egy négyhengeres egykettes szívómotor hajtja a horizontot maga alá rántó 82 lóerővel és 107 Nm-el. Ma már ezek megmosolyogtató számok, de a valóság jobb a katalógusnál. Virgonc kis motor ez, lelkesen pörög, és kívánja is a forgatást. A mild hybrid szokásos módon inkább csak a start-stop rendszer kiegészítőjeként értelmezhető, plusz lóerőket nem ad, akksija a vezetőülés alatt található.
A kézi váltó ötsebességes, több ehhez a motorhoz nem is kell, így is kevesebbet forog 100-nál vagy 130-nál, mint egy 10-15 évvel ezelőtti szívómotoros kompakt. A motort hallani, de még pont megfelelő mértékben, autópálya-tempónál a szélzaj erősödik meg zavaróbb mértékben. Ha nem szeretünk váltogatni, akkor a fokozatmentes automata lesz a társunk. A régóta fennálló tapasztalatokra alapozva azt mondom, annak egy jó egy-másfél literrel magasabb fogyasztása lesz, viszont soha nem kell majd bajlódni a kuplungcserével.
A futómű a szokásos kisautós értékeket hozza, elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkar. A keresztbordák tudják megnehezíteni az életét, azokon kellemetlenül felüt és a nagyobb úthibák, rendesen megsüllyedt csatornafedelek is fel tudják adni neki a leckét. Az alul lecsapott kormány mérete megfelelő, jól terelhető vele az autó, a rajta lévő gombok logikusan vannak elhelyezve.
Fogyasztásától nem estem hasra, de tudjuk be a február közepi reggeli hidegeknek. 5,9 lett a teszthét fogyasztása, ez nagyobb részt városi közlekedésből adódott. A fogyasztásmérője a harmadik napon beállt 5,6-ra, onnan csak országúton mozdult meg lefelé, de ennél a modernebb autók már pontosabbak.
Értékelés
A Swift most is az, ami volt. Az egyik legolcsóbb kisautó a piacon. Nem akar többnek látszani, de a kötelezően elvártat hozza bármikor. Ami engem illet, egészen megkedveltem a teszthét végére.
A listaára ezzel a felszereltséggel és színnel 7.570.000 Ft, ha nem kérjük a kétszínű fényezést, akkor csak 70.000 Ft-al vagyunk bentebb. Az automata klíma miatt rámennék a GLX felszereltségre, annak a felára 350.000 Ft. Ha nem akarjuk, hogy ezzel az autóval temessenek el, akkor dobjuk rá ezt az összeget, áldani fogjuk az eszünket, mikor használtan értékesítjük az autót. Az összkerékhajtásnak egy 420.000 Ft-os felára van, ha nincs telek, gyümölcsös, ahova mindenáron bármikor ki kell jutnunk, akkor ne nagyon feszüljünk rá. Az évi három havas napot meg eddig is le lehetett tudni négy jó minőség téli gumival.
Temetjük a kisautókat, de szerencsére még elég sok konkurens életben van. Létezik a Corsa, a 208-as, a Polo, a Fabia, a Yaris, a Clio, a Colt, a Micra. Választék van, de ha valaki a biztost, a régi ismerőst preferálja, nyugodtan üljön be egy Swiftbe.
További képekért KATT a galériára!
