Honda CBR650R teszt – Az arany középút

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kényelmes sportmotor. Mesébe illően hangzik, azonban van benne igazság. A Honda középosztálybeli sportmotorja, a CBR650R egymagában ötvözi a sportosságot és a kényelmet. Ehhez persze jó pár kompromisszumra szükség volt. A Honda marketingesei ezt úgy fogalmazták meg, hogy “a versenyzés inspirálta, de közútra termett”. Egyszerűbben szólva azt mondanám, hogy a 650-es masina simán letagadhatna egyet a kettő nevében szereplő R-ből. Ez nem azt jelenti, hogy rosszabb lenne (sőt!), hanem csak annyit, hogy máshová került a hangsúly a motor tervezésekor.

Régi vagy új?

Okos gondolatnak tűnt a Honda idei „supersport” motorjának összehasonlítása egy régebbi, 2008-as CBR600RR-rel. A teszt első napján jöttem rá, hogy ez az összehasonlítás kicsit olyan, mintha alma és körte között próbálnánk párhuzamot vonni. Míg a 600RR körülbelül 20 kg-mal könnyebb, addig lóerőből ennyivel több jutott neki. A másik oldalon viszont ott szerepel a komfort, mely a 650-es gép felé billenti a mérleg nyelvét.
Ha belegondolunk, logikus is az irányváltás, melyet a CBR650R képvisel – az utóbbi néhány évben, évtizedben a motorosok többsége lemondott az utcai supersport motorokról, és a kényelmesebb nakedeket, illetve sport-túra gépeket választotta. Elég csak egy pillantást vetni arra, hogy mely új motorok voltak az utóbbi években a legkelendőbbek… Ha bővebben olvasnál a CBR650R történetéről és fejlődéséről, olvasd el Ádám cikkét is!

Az arany középút

Na de térjünk is rá a tesztmotor tulajdonságaira!
Ha azt a szót halljuk, hogy sportmotor, sok minden eszünkbe jut – de biztos nem az lesz első gondolatunk, hogy kényelmes. A CBR650R esetében a Honda mérnökei kompromisszumot kötöttek és meg is találták az arany középutat: így készült el a sokoldalú, mindennapokban is kényelmesnek mondható, vadító kinézetű sportmotor.
Szemet gyönyörködtető, figyelemfelkeltő külsőbe csomagolták a CBR szívét, a soros négyhengeres erőforrást. Itt érdemes még egy kitérőt tenni és megemlíteni, hogy a középkategóriában ez az egyetlen talpon maradt sornégyes sportmotor a piacon – aki tehát ezt az elrendezést favorizálja, másik választási lehetősége nincsen.

Az erőforrás egyébként 70 kW, azaz nagyjából 95 lóerő teljesítményre képes. Ez gyakorlatilag megegyezik egy régi 600-as Hornet erejével, amiről amúgy is az a hír járja, hogy “kezdőmotor”. Egyébként a CBR650R is teljesen megfelelő lehet azok számára, akik még csak nemrég motoroznak, vagy akik az ezres előtt még egy lépcsőfokot szeretnének. Soros elrendezése miatt alacsonyabb fordulaton nagyon kezes, nem kell attól tartani, hogy “kiugrik alólunk”. Akár A2-es jogosítvánnyal is vezethető, amennyiben fojtást helyeztetünk bele. Gondoltak arra a gyárban is, hogy ez könnyen megvalósítható legyen: nézzük csak meg, hogy pont kétszer olyan erős a CBR, mint a korlátozott kategória felső határa. Drágább ugyan, mint egy A2-es motor, viszont ily módon ha fejlődünk, feljebb szeretnénk lépni, nem kell új motor vásárlásán törni a fejünk.

Komfort

Az üléspozíció már-már annyira kényelmes, mintha nem is egy sportmotoron ülnénk. A komfort és irányíthatóság szempontjából pozitív, hogy nem “csutka kormánnyal” szerelték fel, így hosszabb távot is kényelmesen tudunk megtenni. E mellett a könnyebb manőverezést is segíti a szélesebb kormány. Városi használatra ezáltal is válik megfelelővé. Puhább futóművének köszönhetően az úthibákat szépen kidolgozza, keskenysége miatt pedig szinte bárhol elférünk, az araszoló kocsisorok között könnyen előrejuthatunk. Tükre pedig elég nagy ahhoz, hogy ne csak a könyökünket lássuk benne.
Ülésmagassága a konkurenciához képest viszonylag alacsony, 810 mm,  én 178 cm magas vagyok, de a nálam alacsonyabb a pilótáknak is biztonságosan le fog érni a lába. Sportmotorról lévén szó, a lábtartót nem helyezhették túl alacsonyra – nehogy már minden kanyarban leérjen! Így a térdszög picit nagyobb az optimálisnál, de még mindig bőven a komfortzónán belül marad.

Az ülés maga puha, nem csúszkálunk rajta, és méretét tekintve is bőven elég nagy, nemcsak a vezetőnek, hanem az utasnak is. Még kapaszkodót is elrejtettek a motoron, mely szintén segíti a hátul ülő komfortérzetének megtartását. Ellentétben egy valódi supersport motorral, ezen az utasunk sem fog negyed óra után bökdösni minket, hogy fáj mindene és leszállna. A 600RR-hez képest például a CBR650R egy leányálom! Ráadásul az ülés alatti tárolóhely kapacitása is nagyobb, az elsősegélydoboz, láthatósági mellény mellett szerszámok, egyéb apróságok is elfértek, sőt, USB csatlakozót is találhatunk itt, mely hasznos dolog a modern világban.

Technológia

Egyébként a kütyüket és a technológiai újításokat nem vitték túlzásba a CBR650R-en, ugyanazt az LCD kijelzőt kapta, mint például a CB500F. Panasz máskülönben nem érheti, hiszen a leglényegesebb, jól megszokott információkat (fogyasztási adatok, megtett kilométerek száma, fordulatszám, sebességfokozat stb.) leolvashatjuk róla. Akkor is jól látható, ha belesüt a nap, és sötétben sem zavaróan fényes.

Az ABS mellett mindössze Traction Control található a motoron, ez utóbbi ki is kapcsolható. A kipörgésgátló használatával különben egész nyugodtan adhatunk teljes gázt, akármilyen fokozatban és fordulaton, nem fog rendetlenkedni alattunk a motor, teljes mértékben kordában tudjuk tartani. A gázreakció egyébként nagyon finom, könnyen adagolható. A kuplung behúzása szinte semennyi erőfeszítésbe nem kerül. A váltó is vajsimán működik – még egy piros pont a Hondának -, de amennyiben mindez kevés lenne, lehet extraként gyorsváltót is vásárolni a motorhoz.

Zárszó

A CBR650R két féle színben kapható, metál fekete és “Grand Prix” piros változatban. A 2022-es modell listaára 3 349 000 Ft. Ezen felül rengeteg kiegészítőt, különféle csomagokat választhatunk, magasított plexitől elkezdve tanktáskán át a markolatfűtésig.
A sornégyesek közül konkurencia nélkül maradt CBR650R ötvözi a sportosság jegyeit és a komfortot. Ingázásra, városi használatra megfelelővé teszi alacsony fogyasztása (4-4,5 liter körül mozgott), irányíthatósága és kényelme, azonban a felső fordulatszám-tartományban előbújik a kisördög, és már nemcsak a külső biztosít minket afelől, hogy egy sportmotoron ülünk.

Ági

Kapcsolódó cikkek

Motor Női szemmel Teszt

A V-Strom dilemma – 800DE vs 1050DE – Melyiket válasszam?

A Suzuki 2023-ban új taggal bővítette a V-Stromok családját, a 650-es és az 1050-es közötti (piaci) résbe szánt nyolcszázassal. Meg is ragadtuk az alkalmat, és elhoztuk nemcsak az újdonságot, a V-Strom 800DE-t egy hétre tesztelni, hanem az 1050DE-t is, hogy össze tudjuk hasonlítani őket. Erről egy videót is készítettünk, nézzetek meg azt is!  Nyers “V” […]

Olvass tovább
Motor Női szemmel Teszt

Suzuki V-Strom 800DE – A sorkettes V-Strom paradoxon

A 2023-as szezonunk utolsó tesztalanya egyben az idei év egyik legnagyobb újdonsága, a Suzuki V-Strom 800DE volt. A teszt hét során viszont társat is kapott a nyolcszázas a V-Strom 1050DE, azaz a nagy testvér személyében. Ha egy összehasonlításra volnátok inkább kíváncsiak e kettő modell között, akkor kattintsatok az alábbi videóra! Amennyiben pedig csak a nyolcszázas […]

Olvass tovább
Motor Női szemmel Teszt

Yamaha YZF-R125 (2023) teszt – Motor&Verda – Szépségdíjas százhuszonötös

A legkisebb R-szériás Yamaha, az YZF-R125 tizenötéves története egyik legnagyobb átalakulásán ment keresztül az idei évet megelőzően. A legjelentősebb újítások a külsőt, illetve az infotainment rendszert érintik. Amellett, hogy szemet gyönyörködtetőbb mint valaha, napjaink modern igényeinek is megfelel.  A ruha teszi A külső 2023-ra még sportosabb lett, az új idomszettnek köszönhetően pedig megtévesztésig hasonlít az […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom