2019-ben a címben említett motort még Honda CB650F-ként ismerhettük, amikor is teljesen új identitást kapott és megszületett a CBR650R. Ebben az évében a japán motorkerékpár-gyártó teljesen felhagyott a nem ABS-szel szerelt verzióval, de továbbra is egy középsúlyú, kényelmes motort kínál a célközönségnek, amely a komfortra, hasznosságra alapul, mégis megőrizve benne a sportosság jegyeit. Bár a 2022-es modellév egyetlen figyelemreméltó változása az új színpaletta volt, a CBR650R vonalai nem is nagyon igényeltek túl nagy tuningot a tavalyi modellhez képest, így továbbra is erős választásnak lehet tekinteni a maga kategóriájában.
A kezdetek
A Honda által nagyon beharangozott és fényezett CBR650F-et 2014-ben a naked CB650F mellett dobták piacra. A négyhengeres, középsúlyú géposztályban egy egészen jó szegmensbe tudták beilleszteni ezt a változatot, kihangsúlyozva a sportosságot. 2017-ben élesebb külsőt kapott, jobban kiemelve a motort, növeltek a csúcsteljesítményén, kapott egy Showa első villát és Nissin féknyergeket. A 2019-es evolúció során a CBR650F – CBR650R-re lett keresztelve. Az „F”-ről az „R”-re való változás a még erőteljesebb sportosságot jelzi, amelyet az utak felfedezésére, élvezetére és meghódítására terveztek.
Átalakulása során a CBR650R-t egy olyan négyhengeres sportmotorrá szerették volna formálni, amely hasonló élvezetet és adrenalin löketet nyújt, mint egy RR-gép. Emellett nagyon alacsony az üzemeltetési költség és még praktikusnak is mondható kicsi mérete miatt, így ez egy életképes választássá vált akár hétköznapi közlekedésre vagy hétvégi szórakozásra szánjuk ezt a gépet. Ezt az irányt láthatólag jól fogadta a célközönség, mivel 2019-ben a debütálás évében a CBR650R volt a második legkelendőbb sportmotor Európában. 2021-ben folytatódtak a részlet fejlesztések, de főbb változást csak az első felfüggesztésben találhatunk. 2022-re a CBR650R lett a legkeresettebb sportmotor Európában.
Élménybeszámoló
Nagyon fontosnak tartom, hogy minden motort a saját érdemei alapján ítéljünk meg: hangzás, érzés, teljesítmény anélkül, hogy a motorok egész kategóriáját lekellene írni. A Honda, soros négyes motorjai a beindítás pillanatától, hallhatóan másképp duruzsolnak. Nem a megszokott dorombolás hallható, hanem inkább visszafogott alapzaj. A motor szó szerint incselkedik velünk, és várja, hogy megragadjuk a gázkart és teljesen kicsavarjuk azt. Mivel ez nem egy 1000-es gép pontosan ezt is tettem. Azonnal átfogalmazódott bennem az alapzaj fogalma, mert pontosan a Hondához hű és egyedülálló mechanikus sikoly volt hallható amint csutkára tekertem a gázkart. Extra áldásként éltem meg, hogy egészen tizenkétezres fordulatig fel lehet pörgetni ezt a gépet, és a sebességváltó áttételezésének köszönhetően ezt a sebességkorlátok között tudtam élvezni.
Egy szépen ívelő kanyarban tizenegy ezres fordulat környékén, stabil gázon támaszkodva miközben lelógva a motorról éreztem az aszfalt közelségét és hallva a gyönyörű motorhangot elkezdtem megbarátkozni a CBR650R-rel. Sokszor bevillant már az agyamba, hogy vajon egy elektromos motor tudna- e olyan élvezetet adni mint egy robbanómotoros? Valószínűleg nem, de a Honda CBR650R a tökéletesre hangolt négyhengeres, motorjával, alacsony és közepes fordulaton, gyönyörű egyenletes, halk hangjával számomra átadta egy elektromos motor feelingjét. A városba érve barátságunk újabb szintre lépett és már szinte teljesen összekovácsolódtam ezzel a fantasztikus masinával. Könnyen terelgettem a pesti dugóban a kígyózó kocsisorok között és a fogyasztástól leesett az állam. 4.4 literes átlagot hoztam ki belőle, teljesen vegyes használat közepette, ami tartalmazott tempós magas fordulatszámú használatot és araszolást a nagyvárosban. Ülése nagyon komfortos, kormányszöge és magassága inkább már nakedes de pont ettől kényelmes. Amennyiben több élményről szeretnétek olvasni, tekintsétek meg Ági írását, mert én most belevágok a tényekbe.
Amit láthatunk
A gyár új hátsó sárvédővel és oldalpanelekkel színesítette a megjelenését a 2022-es modellnek, de a többi része változatlan maradt. Az újratervezett reflektor és a kettős LED-es fényszórók igazi nappalt varázsolnak nekünk az éjszakából. Egyből feltűnnek a szokatlan stílusú visszapillantó tükrök, amikből igen jól láthatunk és végre nem a saját könyökünket nézegethetjük. A szélvédelemnek szánt buborékos plexi mögé igen csak be kell bújnunk, hogy eloszlassa a szelet, ilyenkor már könnyen a tankon találhatja az ember az állát. A plexi mögött találhatjuk a színes LCD-kijelzőt, ami megegyezik más Honda modellekével. Az agresszív vezetési pozíció a csiptetős kormányrúddal kezdődik, amely a felső járom alá van rögzítve. Az ülések nagyon kényelmesek és nagyok, alatta egy USB Type-C aljzat is található a mobil eszközünk egyszerű töltéséhez. Az ülésmagassága 810mm. A lábtartók jól elhelyezettek, ezzel lehetővé teszik a nyugodtabb, függőleges testtartást, ami tökéletes az ingázáshoz, de azoknak is jó, akik az agresszívabb vezetési stílust kedvelik és szeretnek időnként lelógni a motorról.
Amire építhetünk
A CBR650R acél gyémánt váza, préselt lengőkaros forgólapokat és iker elliptikus szárakat használ, amelyek merevségi egyensúlya speciálisan beállított (merevebb a fejrész körül és rugalmasabb a szárrészekben), hogy kiegyensúlyozott kezelési jellemzőket biztosítson, és magas szintű visszajelzéseket adjon a pilótának. A gereblye 25,5 °–ra van állítva, nyomtáv 101mm a tengelytáv pedig 1450mm.A Showa külön funkciójú nagydugattyús (SFF-BP) 41mm-es USD villái kiváló minőségű reakciót biztosítanak. Az egyik villacsőben található a nyomásleválasztó csillapító, a másikban pedig rugós mechanizmus, ami nagy csillapítási teljesítményt és könnyebb súlyt biztosít. A nagyobb méretű dugattyúk használatával együtt jobb érintés, ütéselnyelés és irányítás érhető el. A 10 fokozatban állítható rugó előfeszítésre állítható egycsöves monosokk, közvetlenül az íves présöntött alumínium lengőkaron helyezkedik el.
A négydugattyús, radiális rögzítésű első féknyergek 310mm-es hullámmintázatú lebegő tárcsákkal működnek, és egydugattyús hátsó féknyereggel és 240mm-es tárcsával párosulnak, amiket 2 csatornás ABS rendszer támogat. Öntött alumínium kerekekre szerelték az első és hátsó abroncsokat, amiknek a méretei: 120/70-ZR17 és 180/55-ZR17.
Az erőforrás
A 649 köbcentis, 16 szelepes DOHC motort úgy hangolták, hogy a lehető legtisztább, legélvezetesebb középméretű négyhengeres teljesítményt hozzák létre, klasszikusan gyors megindulással a fordulatszám-tartományon belül, és magas fordulatszámú csúcsteljesítménnyel, amelyről a Honda sor négyesei híresek. A 70 kilowattos csúcsteljesítmény 12000 fordulat/perc mellett érkezik meg. 8500 fordulat/percnél tapasztalhatjuk a 63 newtonméteres csúcsnyomatékot. Az A2-es jogosítvánnyal rendelkezők legnagyobb örömére egy egyszerű 35 kilowattos átalakítás áll rendelkezésre, amit bármelyik Honda márkaszervizben készséggel beszerelnek. Az EURO5-ös megfelelés megkövetelte az ECU, a bütykös szárnyak, a szívóvezérlés, a kipufogócső, a katalizátor és a hangtompító felülvizsgálatát, valamint egy forgattyús pulzár hozzáadását. A motor kompakt architektúráját, egymásra épülő hatfokozatú sebességváltót és 30 °–kal előre dőlt hengereket tartalmazó indítóelrendezést használ. Az asszisztens/slip kuplung megkönnyíti a felfelé váltást, miközben kezeli a hátsó kerekek blokkolását erős fékezés és gyors visszaváltás esetén. A Honda Selectable Torque Control (HSTC) rendszer úgy állítjabe a motor teljesítményét, hogy optimalizálja a nyomatékot a hátsó keréknél, csökkentve a hátsó kerék csúszását.
Extrák
Eredeti Honda tartozékok széles választéka áll rendelkezésre a CBR650R-hez: első sárvédő panelek, oldaltakarók, ülésburkolat, alumínium alkatrészek vagy alumínium betétek, kerékcsíkok, tanktáska, üléstáska, gyorsváltó, magasabb plexi ez lehet tiszta, vagy füstös és fűtött markolat is.
Ádám