Az Esztergomban gyártott Suzukikhoz hasonlóan az Opelek egy jó része is fontos helyet foglal el a magyar emberek szívében. A rendszerváltás utáni időkben, akinek kicsit több pénze volt, nem Swiftet, hanem inkább Astrát vett, pláne, hogy azok egy jó részét is Magyarországon, Szentgotthárdon gyártották. Az Astra mellett a Corsát, főleg a B és C Corsát kedvelte nagyon a magyar vásárlóközönség. B Corsából még máig rengeteget lehet látni az utakon, nekünk is volt a családban egy, keresztanyám használta évekig és Bertoldnak hívták. A D Corsa már a Fiat Puntoval közös alapokra készült, de a 2008-as pénzügyi válság eléggé betett a magánvásárlóknak, így az a Corsa már nem arathatott hatalmas sikert. Az E Corsa a D továbbfejlesztett változata volt, még a General Motors égisze alatt.
Az F Corsa viszont már a Stellantis felügyelete alatt készült, de ahogy a Grandland és a Mokka esetében, nem sikerült még minden GM-nyomot eltüntetni. Az F Corsát 2019 óta gyártják a spanyolországi Zaragozában, testvérei pedig a Peugeot 208, a már említett Mokka, de a legújabb Lancia Ypsilon is idetartozik. 2023 nyarán érkezett a faceliftelt verzió, mi ezt próbálhattuk ki a magasabbik, GS-Line felszereltséggel, a közepes erősségű, 100 lóerős háromhengeres 1.2-essel és 8 sebességes automataváltóval. A motor itt még szíjas, nem az új mild-hibrid láncos vezérlésű, de annak tartóssága úgy is csak 2-3 év alatt derül ki, nem egy teszthét alatt.
Külső
Utolsóként a Corsa is megkapta az Opelnél pár éve bevezetett Vizort, azaz a teljesen fekete hűtőmaszkot, melyben még a márkajel is fekete. Az importőr két tesztautót futtatott tavasszal, szerencsékre mi a kardio vöröst kaptuk meg, nem a full feketét. Mindkét szín 180.000 Ft-ot kóstál. A GS-Line felszereltséghez fekete tetőszín jár. A front sokkal agresszívabb lett, nem olyan kis csajos, mint ahogy az eddigi Corsáktól megszoktuk. A lámpák rajzolata is férfiasabb, a fordított pipát formázó nappali menetfény a fényszóró aljából a tetejére került. Alul a hűtőrácsot is feketével keretezték.
Oldalról szinte semmit nem változott az autó a ráncfelvarrás során, a GS-Line esetében még új felnit sem vezetett be a gyártó. Az ajtók alján van egy hokiütőt formázó domborítás és nagyjából itt meg is állt a fantázia. Az első ajtók egész nagyok, de a hátsó kifejezetten kicsik, a nyílás sem túl nagy, nem esett jól se be-, se kiszállni.
Hátul is csak a legszükségesebbek változtatták. A hátsó lámpák talán egy picit mintha sötétebbek lennének, de egymás mellé kéne állítani a pre-faceliftest az újjal. A hátsó logó is tök fekete és most már hatalmas betűkkel van írva a típusnév.
Belső
A belső egy General Motors-Stellantis vegyesfelvágott. A kormány, rajta a gombok, a bajuszkapcsolók még az amerikai tervezésből származnak. Utóbbiakat jó lenne már lecserélni, mert nagyon nem ergonómikusak. A váltó bumszliját a többi PSA-termék kis billenőkapcsolójára cserélték, körülötte pedig kiömlött a zongoralakkos vödör. Ahhoz képest, hogy GS a magasabbik felszereltség, elég sok vakgombbal találkoztam.
A műszeregység szögegyszerű, ahogy a fedélzeti rendszer használatához sem kell akadémiai székfoglaló. A klíma szerencsére fizikai, jól kezelhető. Tárolórekeszek vannak, a klímakonzol alatt, és a két ülés között is találni telefonnak és pohárnak is helyet, könyöklő is van, plusz az első ajtózsebek is elég nagyok, jól használhatóak.
Az anyaghasználat elmegy, sok a kopogós műanyag, érződik, hogy egy viszonylag olcsó autóban ülünk. A belső fekete tengert a műszerfal közepétől jobbra induló fehér dekorcsík és az ülésekbe varrt, szintén fehér csíkozás dobja fel.
Hátul nem fejedelmi a hely, de a Corsa legalább mindig az, aminek szánták: egy négyméter körül kisautó, 2,53 méteres tengelytávval, annak minden előnyével és hátrányával. A hátrány ez, az előny, hogy kb. bárhova, bármelyik parkolóba befér. A csomagtartó kicsivel több, mint 300 liter, 1800 literig bővíthető.
Motor és vezethetőség
Ha a belső térből még nem is sikerült kitörölni a GM örökséget, a motortérből már igen. A Opel Corsa egyféle motorral és három teljesítményszinttel érhető el. Van a 75 lovas veszedelem, nem próbáltam, de ezt azért a mai forgalomban senkinek nem ajánlom. A második szint a tesztautónké, 100 lóerő. A legerősebb pedig a 130 lóerős, ezt már a kettő-hárommal nagyobb kategóriás autókba is szereli a Stellantis, szintén nem próbáltam, de biztos jól viszi az 1200 kilós Corsát. Ha kisautóval akarjuk megoldani az autópályázást, akkor erre voksolnék, de ez a 100 lovas verzió is egész kellemes meglepetés volt. Tavaly már próbáltam egy 208-asban kézi váltóval, rendesen rácsodálkoztam, hogy milyen jól megy.
A bulit a futómű és a váltó tudja elrontani, viszonylag hamar elkezdi túrni az orrát, a keresztbordákat ő sem szereti, és a váltó sem tudja, hogy alacsonyabb fokozatokban mit csináljon. A sport mód javít a helyzeten, ha tempózunk, használjuk. Az igazi meglepetést pályán okozta a motor. Előzetesen úgy gondoltam, hogy 130 körül már bevérzik majd a szeme, de tévednem kellett, elég tisztességesen lép. Így akinek nem körzete az autópálya, tempója sem halálos, az elégedett lesz a 100 lóerővel.
A fogyasztás a nyolcsebességes automataváltó ellenére nem volt túl acélos az áprilisi tavaszban. 7,7 liter lett, az Astra 130 lóerővel tudott 6,4-et, bár azzal több időt töltöttem autópályán, mint a Corsával.
Összegzés
A Corsa még mindig kisautó és ez így van jól. A 208-as mellett ő a visszafogott, de ezzel nincsen semmi baj. Ha Corsára adjuk a fejünket, akkor mindenképpen javaslom megvenni a magasabbik, GS felszereltséget, volt szerencsém az alaphoz, hidd el, nem akarod. A GS menő, jól mutat, alapvetően eleget tud a napi használathoz. A Corsa így GS-ként, kardio vörös fényezéssel 8.300.000 Ft körül mozog. A Technológia csomagot mindenképp csapjuk hozzá, 300.000 Ft-ot simán megér az okosabbik, IntelliLux mátrix fényszóró és az adaptív tempomat. Az ülés- és kormányfűtés 200.000 Ft-al emeli az árat, az automata légkondiért plusz 160.000-et kell fizetni. Így már belenyalunk a kilencmillióba is, ami nem kevés.
A konkurencia erős, házon belül is verekedni kell a pozíciókért, bár néha az az érzésem, hogy a Peugeot nem tud vagy nem akar mit kezdeni az Opellel. Felemelni nem szeretné, lenyomnia nem érdemes. A külsős ellenfeleket nézve sincs könnyű dolga a Corsának, hiszen nem sokkal többért már hibrid Toyota Yarist lehet kapni, erősebb hajtáslánccal, kisebb fogyasztással, marha jó futóművel. Az új Cliot se rossz vezetni, de ugyanazt a technikát Micraként és Coltként is megkaphatom. A Polo is él még, a Hyundai i20-ról nem is beszélve. Keresztanyádnak van miből válogatnia. Ha nem sürgős, akkor azért várja meg, mit tud a láncos, mild-hibrid verzió.
További képekért kattintsatok a Facebook-oldalunkon megtalálható galériánkra!