A Google-t, mindenki legjobb barátját hívtam segítségül amikor megtudtam, hogy a következő héten a Honda túramotorja, az NT1100 lesz a tesztalany. Kicsit elképedve vettem tudomásul, hogy szinte az összes nagy magyar és nemzetközi portál közölt már cikket az NT-ről. Soros kéthengeres motor, 102 Le, 104 Nm, 238 kg – ezeket, és sok más adatot megtalálhattok akár a Honda oldalán, vagy igazából bárhol máshol.
Nekem muszáj valami különlegessel előállnom – gondoltam -, és már meg is fogant a gondolat: nem nyers, száraz adatokkal töltöm majd ki a sorokat, hanem élménybeszámoló-szerűen fogalmazom meg tapasztalataimat.
Múlt héten ugyanis lehetőségünk nyílt arra, hogy kivihessünk Ausztriába is a kétkerekűt (ezúttal szeretnénk megköszönni a lehetőséget a Honda Magyarországnak!). Ily módon kötöttük össze a kellemeset a hasznossal – egy felejthetetlen MotoGP hétvége alkalmával még az NT1100-et is tesztelhettük, mely jól vizsgázott a legtöbb helyzetben – pedig aztán tényleg mindenféle próbának alávetettük ebben az öt napban! Nézzétek meg a videónkat is, melyben amellett, hogy megmutatjuk, milyen utunk volt és beszélünk a motor tulajdonságairól pár szót, láthattok egy kis hamisíthatatlan MotoGP élményt is.
Szerda – a nap, amikor az unalmas autópályáé volt a főszerep
Csakúgy mint tavaly, két motorral indultunk a nagy osztrák alpesi utazásunkra. Ádám CBR600RR-jét viszont lecseréltük, hogy idén végre egy túramotorral vághassunk neki a több napos kalandnak. Utunk egy többszáz kilométeres autópályás szakasszal kezdődött. Mint a legtöbb motoros, én sem szeretem ezeket a monoton, fárasztó órákat. Szerencsére a saját motoromról, egy Hornetről az NT-re átülve még ez is elviselhetően telt. Hálás voltam ugyanis a tempomatért, mely szuperül működött: jobb kézzel könnyen változtathattam a sebességet egy kis „pöcök” segítségével. Így spóroltam az energiával, és a kedvem is jobb maradt. A spórolásról eszembe jut megemlíteni még azt, hogy az NT fogyasztása irtó kedvező: nem kellett bele egy decivel sem többet tankolnunk, mint ugyanannyi kilométerre a hatszázasomba. Az sok eső és lassú haladás miatt nekunk 4.6 literes átlagot mutatott az NT, de itthon is kipróbáltuk a motort – ekkor sem ment 5 liter fölé az üzemanyag mennyisége, amit 100 kilométerre bele tudtunk tölteni a tankjába.
A szélvédelem volt a másik olyan tulajdonság, ami rögtön az elején szimpatikussá tette a paripát. Nem is kellett változtatnom a plexi magasságán (ezt egyébként manuálisan tehetnénk meg, ha szükség lenne rá), mert elsőre tökéletes volt. Pont jó szögben helyezkedik el, így teljesen szélvédve utazhatunk, abszolút nem cibálja a sisakot a menetszél. Az átbeszélőt teljesen jól lehet hallani autópályán 130 km/h-s sebességnél is, ellentétben a csupaszmotorommal. Emellett kezeink is végig széltől védve vannak a kis átlátszó légterelő elemnek köszönhetően. Ezek a tulajdonságok mondjuk a közel 40 fokban inkább hátrányt jelentettek, hiszen nem volt menetszél, ami hűsítsen a rekkenő hőségben. Erre megoldást nyújtott az, hogy kiálltam a nyeregből. Jó túramotorhoz méltóan ugyanis tökéletesen kényelmes volt így is utazni.
Szintén dicséret illeti a Hondát abból a szempontból, hogy a két oldalsó doboz alapfelszereltség, így a listában szereplő árért (5 049 000 Ft) megkapjuk a két koffert is. És végre, a tavalyi évvel ellentétben nem 10 kilós hátizsákkal kellett ezt az összesen több, mint ezer kilométert megtennünk. Az üres dobozokba a három napra vásárolt minden ételünk – italunk elfért, sőt, még hely is bőven maradt! Azért egyébként külön pirospontot adnék a tervezőknek, hogy textil “Honda feliratú” táskákat rejtenek az oldalsó dobozok. Így egyrészt nem ütődnek a holmijaink a doboz kemény falának, másrészt pedig könnyű bepakolni, illetve magunkkal vinni a csomagunkat (a táskákhoz ugyanis vállpánt is jár).
Csütörtök – a nap, amikor bőrig áztunk
A csütörtöki napot szántuk arra, hogy élesben is tesztelhessük a motort. Szerpentines, kanyargós útra terveztünk indulni a Honda NT1100 és a Hornet nyergében.
Itt kell megemlítsem az egyetlen dolgot a motoron, amit kritikával tudok illetni (bár lehet, hogy csak számomra logikátlan kicsit az egész). Az útvonal megtervezése után ugyanis megpróbáltuk a motor kijelzőjére varázsolni a térképet – főleg nekem, nőként ugyanis iszonyú fontos a navigáció, hogy ne tévedjek el állandóan. Ahhoz azonban, hogy a térképet láthassam, három próbát kellett volna kiállnom. Egyrészt kell egy sisakkommunikáció. Majd ezt az okostelefonunkra kell csatlakoztatni. Nekem már ezzel kapcsolatban is kétségem volt – ugyanis én sokkal jobban szeretek Ádámmal kommunikálni menet közben az esetleges veszélyek stb. miatt, ha meg látom a kijelzőn a térképet, akkor minek a hangutasítás hozzá… A harmadik feltétel az, hogy a telefont a motor USB csatlakozójába kell helyezni (igen, ilyen is van ám neki, és nagyon jól teszi a dolgát, a szinte teljesen lemerült telefont is hamar feltölti) – így, vezetéken keresztül tudjuk a kapcsolatot létrehozni, az (esetünkben) AndroidAuto funkciót elérni. Nos, nálunk sajnos több sebből vérzett ez a dolog. Nem volt telefontartónk, bár ezt iszonyú kreatívan, gyorskötöző segítségével orvosolni tudtuk (lásd alább). Viszont gyári töltőkábelünk sem lévén hiába sikerült összekapcsolni a telefont a motorral, a térképet így sem jelenítette meg – csak hívásokat tudtunk volna fogadni, illetve zenét lejátszani. Szerintem okosabb dolog volna az, ha elég lenne egy mezei, vezetéknélküli bluetooth-kapcsolat, és már navigálhatnánk is vígan…
Sajnos egyébként pont rossz napot választottunk a nagy szerpentinezéshez. A csütörtök németül Donnerstag, ami magyarul annyit tesz, hogy a mennydörgés napja.. nos, mi ezt nem vettük elég komolyan. Alig 50 kilométerrel az indulás után, mikor még el sem értünk a kiszemelt úticélunkig (Nockalmstrasse), akkora vihar kapott el minket, amekkorát hazánkban hónapok óta nem láttunk. Fákat csavart ki a szél (szállásunkra visszaérve néhány tűzoltóval is megismerkedtünk), és tengelyig érő víz lett az utakon mindössze pár perc alatt. A szerpentinezés nagy része így kimaradt sajnos, azonban azért hasznos információkat gyűjtöttünk az NT1100-ról. Például azt, hogy a szélvédő az esőtől is egész jól megvéd… Cserébe viszont a motor hatalmas felületeibe a szél gyönyörűen bele tud kapni. Így a sáv teljes szélességét kihasználva haladtunk tovább. A markolatfűtés viszont még nyáron is hasznos lehet – a hőmérséklet ugyanis 32 fokról a felére csökkent egy nap alatt. Az esővel egyébként – velünk ellentétben – semmi baja nem volt az NT-nek, ő tuti simán bármilyen körülmények között helyt állt volna.
Péntek – a nap, amikor elfogadtam a hátsó ülést
Eleinte tiltakozva ugyan, de elfogadtam a sorsom, hogy száműzve vagyok a hátsó ülésre – mindezt persze csak a minden részletre kitérő teszt kedvéért! Saját magam lepődtem meg különben a legjobban, de egész megszerettem a nap végére az utaskodást is. Élveztem az utat, azt, hogy volt időm a gyönyörű tájat, hegyeket szemlélni. Szinte egyforma magasságommal is kiláttam a vezető feje fölött, így nem éreztem magam bekorlátozva. A felszálláshoz kisebb artista-képességek nem ártanak ugyan, de ha már a nyeregben vagyunk, onnantól tökéletes a lábszög, a kapaszkodók is jó helyen vannak és az ülés is puha és hatalmas. Az oldalsó dobozok direkt úgy kerültek kialakításra, hogy az utas lába a lábtartón kényelmesen elférjen tőlük, ne ütközzenek neki a vádlinak. A komforton már csak egy párnával ellátott hátsó doboz javíthatna, de így sem panaszkodhattam. Utasként legalább ihattam egy-két sört mind a Red Bull Ringen, mind vacsora közben – minden rosszban van tehát valami jó!
Ha a túránk utolsó két napjáról olvasnátok, illetve ha objektívebb adatokra is kíváncsiak vagytok, kattintsatok Ádám cikkére!
Ági
