Olyan, mint a nagycsibe, csak kicsibe’ – KIA EV3 bemutató

A KIA eltántoríthatatlanul folytatja elektromos autós stratégiáját, mellyel minden kategóriában szeretnének villanyautót kínálni az ügyfeleiknek. Ennek a stratégiának az első hírnöke az E-GMP platform és a ráépített KIA EV6 volt, de a koreaiak már 10 évvel ezelőtt kijelölték az irányt, mikor bemutatták az akksis Soul-t, majd az első generációs Niro villany változatát. Jövőre pedig az egyik legkeresettebb kategóriában, a C-SUV szegmensben támadnak az EV3-mal, melyet az elődök társaságában mutattak be a magyar sajtónak.

Mi a KIA elképzelése a jövőt tekintve?

A KIA vállalati stratégiája három lábon áll: van egy ambiciózus növekedési tervük, társadalmilag felelős, környezetbarát márka szeretnének lenni és nagy hangsúlyt helyeznek az ügyfélközpontúságra és a márka könnyű elérhetőségére.

Az első villany-KIA: a Soul 2014-ből

2023-ban világszinten 3 millió autót értékesítettek, idén is nagyjából ezzel számolnak a cégnél. 2026-ra viszont 4 millóra szeretnék emelni ezt a számot, az EU-n belüli eladást pedig hatszázezerről nyolcszázezerre. Arról is megvan az elképzelésük, hogy ezt miként érhetik el. Nem csak a gyártáskapacitás növelése, az üzemek bővítése fontos, hanem azok hatékonyságának a fejlesztése is. Dél-Koreában már épül az első dedikáltan elektromos autóknak készült gyár, ahol a PBV kishaszongépjárművek fognak készülni. Emellett Kazahsztánban és Üzbegisztánban nyitnak új gyáregységeket, de ezek kisebbek lesznek, mint a zsolnai.

A második villany-KIA: az első generációs Niro

A palettabővítése is folyamatos. Mi magunk is többször teszteltük már az Év Autója díjas EV6-ot, a prémium szegmensbe betörő EV9-et és most itt az EV3 is. Az EV4-re már elkezdték átállítani a szlovák gyárat, jön az EV5 hatchback és szedán formában, mely a Sportage méretében fog készülni és jön a Stonic-méretű EV2 is. Az egyik importőri kolléga súgta meg, hogy az EV9-ből nem csak a csúcs GT-kivitel fog érkezni, hanem lesz egy-két gyengébb felszereltség is, amelyek az állami támogatás igénybevételével akár 20 millió forint alá is becsúszhatnak. 2027-ig összesen 15 új BEV-autót szeretne bemutatni a márka.

Az első, dedikáltan villanyautónak készült KIA: EV6, abból is a brutális GT változat, amit mi is teszteltünk

2026-ra a terv a 4 millió eladott autóból 1 millió elektromos, ami annak fényében erős vállalás, hogy eddig összesen, az elektromos Soul bemutatása óta adtak el 750.000-et. 2030-ra pedig az egymillióból 1,6-ot szeretnének csinálni. Ezen kívül, hogy meglegyen a környezetbarát márka képe, a KIA vállalja, hogy 2045-ig karbonsemleges lesz, és a gyárait is folyamatosan állítja át megújuló energiaforrásokra.

Belépés a prémium-szegmensbe: KIA EV9

 

Mit tud a KIA EV3?

A KIA az EV3-al folytatja az EV6-al megkezdett utat a dizájnnyelv tekintetében is. Az Opposites united nevű formavilág köszön vissza az EV9-en is és a jövőbeli elektromos KIA-k is ezt fogják megkapni. Fogalmazhatunk úgy is, hogy az EV3 egy kicsinyített EV9, azaz a kiscsibe a nagycsibe mellett.

A legújabb üdvöske: KIA EV3

Az EV3 a márka első dedikáltan elektromos kompakt SUV-ja. Eddig a Niro töltötte be a kompakt SUV szerepét, de az más hajtásokkal is létezik és az EV3 szépen lassan ki is fogja váltani a palettán. Az EV3 kemény mezőnybe érkezik, hiszen a C-szegmenses SUV-ok piaca nő a második legnagyobb ütemben, jelenleg 28% a részesedésük a teljes újautós piacon, az elektromos hajtás szintén második legnagyobb növekedést produkálja. 2025-re a KIA tervei szerint 90.000 darabot fognak eladni globálisan, ebből az Unióban 60.000-et, Magyarországon pedig 300 darab a terv.

Méreteiben tényleg nem lóg ki a C-kategóriából. 4,3 méter hosszú, 1,85 méter széles, 1,56 méter magas. Tengelytávolsága viszont a 20 centivel nagyobb Sportage-el vetekszik, 2,68 méter. Csomagtartója alapból 460 literes, lehajtott ülésekkel 1250, a frunk 25 literes. Elöl a napfénytető ellenére is jó a fejtér, habár az ülést itt sem lehet elég mélyre engedni. Hátul a 176 centimmel elfértem, és mivel dobozformája van az autónak, nem is borul ránk.

Az autó kapható lesz relaxációs ülésekkel, a könyöklő rekesze bizonyos felszereltségeknél megszűnik, helyette egy kihúzható tálcát kapunk, amire egy laptop is ráfér. Így töltés közben is lehet dolgozni. Tankolás közben még sosem dolgoztam, éljen a kapitalizmus! 😀 Traffinál a hangulatfény pirosra vált, jelezve, hogy épp nem kéne gyorshajtani.

Szinte minden EV9-ben megismert funkciót megkap az EV3 is, az Over the Air frissítésektől kezdve a nagy HUD-ig, és a három részre osztott kijelzőig. A középső kis kijelző itt is a klímáé, valami okból kifolyólag, valószínűleg a kormány formája más, jobban látszott, mint az EV9-ben. Maradt pár fizikai gomb is szerencsére.

Emellett lesznek majd MI-alapú funkciók is, akár a parkoláshoz vagy töltéshez, és a Teslához hasonlóan itt is lehet majd streaming-platformokat használni, míg a töltőn várakozunk. Az EV3-ban jelenik meg először a KIA in-Car Payment rendszere is. A márka appján keresztül digitális kulcs is elérhető, amire 7 személyt tudunk feltanítani és beállítani, kinek mit szabad az autóval.

A továbbfejlesztett E-GMP platformnak és a 800 V-os feszültségnek köszönhetően már nem csak kávéfőzőt tudunk az autóra dugni, hanem a háztartást is el tudjuk látni árammal és ahol a jogszabályok engedik, a hálózatba is vissza tudunk tölteni. Fejlesztették az útvonaltervezést, most már 6 áramvételezési hellyel tud számolni. A műszerfalon is kiírja az autó a minimum és maximum megtehető távot. A vezetéstámogató rendszer most már azt is kezelni tudja, ha ránk húzzák a kormányt. A regeneratív fék is többet tud, pedig ez eddig is fejlett volt a Kiákban.

Ha lent van a padló, akkor van meg a 460 liter

Ahogy a Hyundai-KIA párosnál megszokhattuk, rengeteg az újrahasznosított anyag az elektromos autóikban. Most már a csomagtértálca is újrahasznosított óceáni szemétből készül. A sárvédőív, a lökhárítók, az ajtókeret is reciklált műanyag. Bent a kapcsolók oldószermentes festékkel vannak lekenve, de a műszerfalon elhelyeztek egy QR-kódot, a weboldalon szépen fel van sorolva, mi miből készült az EV3-ban.

Mit tud a hajtáslánc?

Jelenleg kétféle hajtáslánccal kapható az autó. Mindkettő elsőkerekes, és mindkettő 204 lóerős, 280 Nm nyomatékkal. A Standard Range verzió 58 kWh-s akksipakkal rendelkezik, 436 km-es hatótávval. A Long Range 82 kWh-s, és átlépi a bűvös 600 km-es hatótávot, egész pontosan 605-öt ígér. 2026-ban érkezik az AWD verzió, és ekkortól lesz kapható 22 kW-os töltővel is az autó. LR verzió esetén 10-ről 80%-ra 31 percig tart tölteni az autót, az importőri kollégák szerint az kategóriában az EV3 tud kilométerre átszámolva a legtöbbet, 424 kilométernyi hatótávot felvenni.

Az autó alaktényezője 0.263, ez a Toyota Priuséval vetekszik. Úgy sikerült elérni ezt a számot, hogy a felnik is részt vesznek a levegő leválasztásában, a tetővonal egy csónakot formáz, az autó alját pedig 3D nyomtatott anyaggal burkolták le 80%-ban. Az aktív lamellák is a hatékonyságot növelik. Az első és hátsó lámpákat illetően itt is a csillagkép-formát vették elő a tervezők. A hátsó kilincsek rejtettek és elég magasra helyezték őket, az első kilincsek szintén az ajtók síkjában fekszenek, mint a nagytesóknál.

Egy 20 perces körre volt lehetőségünk, így fogyasztást nem igazán tudtunk mérni, erre kelleni fog a teszthét. Ahogy a KIA-tól megszoktuk, ez is egy korrekten összerakott autó és ha tényleg hozza az ígért hatótávot, akkor sokaknak lehet alternatíva. Letaposva, Sport módban sem volt letaglózó a gyorsulás. Eddig úgy gondoltam, hogy csak az EV9-ben volt gyenge ez a hajtás a méretek miatt, de itt sem tettem le tőle a hajam. De, hogy mindenkit megnyugtassak: 283 Nm villannyomatékkal sok mindent meg lehet oldani. És ahogy elnézem az EV6 GT-t és az érkező EV9 GT-t, nem lennék meglepve, ha egy-két éven belül az EV3-ből is piacra dobjanak egy kúposztót.

Mennyit engednek a feléből?

A KIA EV3 most bevezető áron, Standard verzióban, alap Air felszereltséggel 14 millió forintért rendelhető meg. A Long Range szintén Air csomaggal 16.5 milliótól indul, a teteje a GT-Line, ez 18.449.000 Ft jelenleg. Elég sok plusz csomagot lehet hozzá rendelni, akár a vezetéstámogatókat akarjuk kiegészíteni, de a Harman Kardon hifi is feláras, ez utóbbi a GT-Line-hoz rendelhető csak. Relax csomag is van, dönthető, memóriás, fűthető-szellőztethető ülésekkel. A fényezések ára 175.000 és 245.000 Ft között mozognak, a GT-Line-hoz matt fényezés is kapható, elég húzós 599.000 Ft-os áron.

A képen egy első generációs e-Niro, mellette az új EV3. A most futó Nironak már nem sok van hátra

A KIA a VW ID.3-at és Cupra Born-t, a BYD Atto 3-at, a Volvo EX30-at tekinti az EV3 konkurenciájának. Erős csapat, de ha azt nézem, hogy az EV9 várakozáson felül teljesít a piacon, három osztállyal lentebb is jó esélyei vannak a KIA elektromos SUV-jának.

One thought on “Olyan, mint a nagycsibe, csak kicsibe’ – KIA EV3 bemutató”

Comments are closed.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról

Legenda platóval – gyönyörűen felújított Peugeot 203 pick-up

Kevés olyan autó akad, amely úgy testesíti meg a francia eleganciát, a technikai előrelátást és a funkcionalitást, mint a Peugeot 203. A népes modellcsalád legritkább tagja a pick-up – és ezek közül is csupán néhány élte túl az idő vasfogát. Bemutatunk egy kivételes példányt, amely a gondos restaurálásnak köszönhetően új életre kelt, és büszkesége a […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Motor Motorsport

Visontán küzdenek meg a világ legjobb Supermoto-versenyzői a hétvégén

Július 12-én és 13-án a visontai Black Star Speedway-en kerül sor a Supermoto GP világbajnoki sorozat magyarországi fordulójára, és ebben a szakágban most először rendeznek hazánkban vb-futamot, amelyen a Mátra lábánál a világ legjobbjait láthatja a közönség, köztük négy magyar indulóval. A Supermoto szakág eredetileg az Egyesült Államokból ered, mára azonban világszerte népszerűvé vált a […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Utcán Verdák

A Kia EV5 az elektromos mobilitást az európai vezetők igényeihez szabja

A Kia EV5 az elektromos innovációt hozza el az európai C-SUV szegmensbe, amely a kontinens legnagyobb és leggyorsabban növekvő járműszegmense. A Hyundai Motor Group dedikált EV platformjára, az Electric-Global Modular Platformra (E-GMP) épülő EV5 400V technológiával ötvözi a merész SUV-stílust, a való életben is használható praktikusságot és a legkorszerűbb technológiát. Masszív, ugyanakkor kifinomult formatervezésével, tágas […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom